Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láncszavazás: az MSZP tagad

A szocialisták tagadják, hogy a 2002-es országgyűlési választásokon az úgynevezett láncszavazásos módszerrel befolyásolták volna a végeredményt. A Hír TV Célpont című műsorában ugyanakkor Bácsics Gyula, a Pest megyei 6. számú választókerület választási bizottságának MSZP-s, de a gyurcsányi módszereket elfogadni nem tudó alelnöke leplezte le pártja választási csalássorozatát-írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2006-03-27 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:03.537029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Butaság az egész. Valami baj lehet a Fidesz-kampányközponttal, ha ilyeneket találnak ki - nyilatkozta Szekeres Imre, a szocialista párt elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a választási csalásról. - Hú, de mellé nyúltak, ... ekkora pofára esést már rég láttam - folytatta az elnökhelyettes, hozzátéve: nem volt Bácsics nevű választási bizottsági alelnök Nagykátán.

A lap birtokában lévő, Gyurcsány Ferencnek címzett levél ugyanakkor arról tanúskodik, hogy Bácsics igenis alelnöki funkciót töltött be a választási bizottságban. A dokumentumot a választási bizottság elnöke, az azóta már a pártból kizárt Lakatos Sándor címezte "Tisztelt Barátom!" megszólítással Gyurcsány Ferencnek.

A Bácsics által leleplezett, úgynevezett láncszavazásos módszerrel a Demokrácia Központ becslései szerint akár 180 ezer szavazatot is megvásárolhatott a szocialista párt. Emlékezetes: a 2002-es választások első fordulóját alig néhány tízezer szavazattal nyerte meg az MSZP.

Szabó Müller Tímea, az MSZP Pest megyei területi szövetségének alelnöke a távirati irodának elmondta: Bácsics tavaly egy szabálytalanul összehívott ülésen jutott a választási bizottság alelnöki székéhez, ezért nem jogosult a pozíció betöltésére. Szabó azt is elmondta: Bácsics Gyula ellen etikai eljárást kezdeményeznek az MSZP alapszabályának azon pontjára hivatkozva, amely kimondja: választási időszakban nem lehet a párt hírnevének ártó kijelentést tenni.

Ismeretes, a belviszályokról elhíresült nagykátai MSZP tagja, Bácsics Gyula a Hír TV Célpont című műsorában kipakolt a szocialisták választási csalássorozatáról. Bácsics a láncszavazás módszeréről beszélt. Ennek lényege, hogy egy szavazó bemegy a szavazókörbe, a szavazólapot magához veszi, és csak az üres borítékot dobja az urnába. Az üres szavazólapot elviszi a "bázisra", ahol az ott várakozó pártmunkások az MSZP-t megjelölve kitöltik a szavazólapot. Azt a következő lefizetett szavazó magával viszi, azt helyezi a borítékba és dobja be, és ismét hoz egy üres lapot.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a módszert bűncselekménynek nevezte. Mint elmondta, a láncszavazás ellen az volna a leghatékonyabb módszer, ha nem kellene borítékot használni. Tóth Zoltán választási szakértő ezzel egyetértve úgy fogalmazott: pontosan a visszaélések lehetősége miatt már csak nagyon kevés országban használnak borítékot a szavazások alkalmával.

forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek