Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békés demonstráció a diktatúra ellen

A Fidelitas 2006. március 27-én (hétfőn) békés demonstrációt szervez a fehéroroszországi diktatúra ellen.


Dátum: 2006-03-27 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:05.034214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fehéroroszországban egyre súlyosabb a helyzet. Egyre több ellenzéki vezetőt tartóztatnak le, akik a választási csalások, a diktatúra, az embertelenségek és a szabadságjogok folyamatos semmibevétele ellen békésen demonstrálnak. Itt az idő, hogy mi demokrata, magyar fiatalok - akik már a szabadság nemzedéke vagyunk - összefogjunk és félretéve egyébként fontos vitáinkat, együtt emeljük fel hangunkat az emberi szabadságjogok tiszteletben tartása érdekében.

Ma 18 órakor békés demonstrációt szervezünk Fehéroroszország budapesti nagykövetsége előtt, hogy felszólítsuk a fehérorosz "vezetőt" és rendszerét az emberi szabadságjogok tiszteletben tartására, és együtt fejezzük ki szolidaritásunkat a demokráciáért békésen demonstráló fehérorosz fiatalokkal. Őszintén reméljük, hogy a Fiatal Baloldal, az SZDSZ Új Generáció és az Ifjúsági Demokrata Fórum szervezetei - egyetértve szándékunkkal - részt vesznek a rendezvényen.

Szijjártó Péter

a Fidelitas elnöke

Időpont: 2006. március 27. 18:00 (gyülekezés 17:30-tól)

Helyszín: Fehéroroszország Budapesti Nagykövetsége előtt; (1126 Budapest, Agárdi út 3/B.)

A rendezvényen felszólal: Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke

Megközelítés:

Moszkva tértől az 59-es villamossal három megállót kell utazni a Királyhágó megállóig, ahonnan 3 perc gyaloglás a nagykövetség!

A villamos megállónál szervezők segítenek tovább!(villamosmenetrend: www.bkv.hu)

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek