Az ügyészség pert indít Gyurcsány ügyében
Gyurcsány Ferenc Szalay utcai ingatlanszerzésére a Legfőbb Ügyészség szerint a jóerkölcsbe ütközik ezért a testület polgári pert indít az ügyben. Deutsch-Für Tamás beadványait azonban elévülésre hivatkozva elutasították.
Dátum: 2006-03-27 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:06.762272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár felmerültek bűncselekményre utaló jelek, Gyurcsány Ferenc Nomentana Kft.-je és a Szalay utcai ingatlanügyére vonatkozóan, az ügyészség Deutsch-Für Tamás mindkét korábbi beadványát elévülésre hivatkozva elutasította.
A Fittelina Kft. ügyében az ügyészség szerint nem történt adócsalásra utaló gyanú, Gyurcsány Ferenc Szalay utcai ingatlanszerzésére a Legfőbb Ügyészség szerint a jóerkölcsbe ütközik, ezért a testület polgári pert indít az ügyben. Az ügyészség azonban arról még nem döntött, hogy a keresetlevelet mikor és melyik bíróságnál nyújtja be, és arról sem nyilatkoztak, hogy mit követelnek vissza az állam javára.
hirtv.hu - fidesz.hu