Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulturális örökség a határon

Kulturális örökségnek számító, régi festményekre bukkantak a vámosok egy magyar kocsi ellenőrzése során az osztrák határ közelében.


Dátum: 2006-03-27 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:07.686469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A HavariaPress úgy tudja, hogy a vámosok mobil ellenőrző csoportja vasárnap hajnalban állított meg egy magyar személyautót átvizsgálásra Hegyeshalomnál. Az autóban utazó három magyar állampolgárnál négy darab festményt találtak, amelyről semmilyen okmányt nem tudtak felmutatni, ezért a vámosok lefoglalták.

Mint azt az eddigi vizsgálat kiderítette, két kép az 1800-as évek közepéről, a másik kettő pedig az 1900-as évek elejéről származik - tudta meg a hírügynökség Sipos Jenőtől, a vámosok szóvivőjétől. A festmények pontos kilétének és értékének megállapítása folyamatban van, a három magyar személy ellen pedig kulturális javakkal való visszaélés miatt eljárást indítottak.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek