Afgán lányoknak létesít iskolát a National Geographic
A National Geographic Társaság oktatási központot létesít lányok számára Afganisztán fővárosában, Kabulban. A világ egyik legnagyobb tudományos és oktatási non-profit szervezete kedden jelentette be, hogy egyik pénzügyi alapja, az Afgán Lányok Alapítvány 400 ezer dollárt gyűjtött össze világszerte erre a célra.
Dátum: 2002-10-09 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:21.410191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt az alapítványt a közvélemény élénk érdeklődése nyomán hozta létre a washingtoni székhelyű szervezet, ugyanis az utóbbi egy év afganisztáni eseményeinek hatására nagyon sokan visszaemlékeztek arra a fiatal afgán lányra, akinek fényképe a National Geographic Magazin címlapján tizenhét évvel ezelőtt bejárta a világot. Afganisztánban akkor sem volt béke, a zöld szemeiben riadtságot tükröző lányról egy pakisztáni menekülttáborban készült a fotó.
A tálib rendszer bukása után, idén januárban a magazin ismét megtalálta a lányt, Shabat Gulát, aki azóta férjhez ment, négy lányt szült, pastu hitben és hagyományok szerint él Afganisztán egyik eldugott térségében. A most 29 éves Shabat Gulának az az álma, hogy lányai tanulhassanak. A fiatalasszony arcképe ismét a magazin címlapjára került a segítés szándékával. Ekkor hozták létre azt a pénzügyi alapot, amely képzési és tanulási lehetőségekhez segíti az afgán lányokat.
Az AP beszámolója szerint a National Geographic kabuli oktatási és szakképzési központjában 300, 12 és 17 év közötti leány tanulhat majd. A központban, amelyet egy nem kormányzati afgán szervezet irányít majd, egyebek között olvasni, írni, rajzolni, festeni tanulhatnak a lányok.
Afganisztánban a tálib rendszer idején a lányok és a nők nem járhattak iskolába, nem tanulhattak.
MTI - fidesz.hu