Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága, egyre több a bozóttűz

Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel; ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyre gyakoribb bozóttüzek miatt elképzelhető, tűzgyújtási tilalom elrendelését kezdeményezik.


Dátum: 2006-03-27 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:10.315174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor elmondta, az elmúlt 24 órában 214,5 hektárról 210-re csökkent a vízzel borított földterületek nagysága, továbbá a korábbi 219 helyett jelenleg 212 kitelepített ember várja, hogy visszaköltözhessen otthonába. A védekezésben 157 önkormányzat vesz részt, de már csak Fegyverneken harmadfokú a védekezés. Az ország más területein egyre több a szabadtéri tűzesetek száma, vasárnap 250 riasztás érkezett a tűzoltókhoz. Mint mondta, az elmúlt héten naponta 250-400 alkalommal hívtak segítséget az úgynevezett bozóttüzekhez. Dobson Tibor közölte, ha továbbra sem csökken a tűzesetek száma, e héten kezdeményezik, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendeljen el tűzgyújtási tilalmat. A katasztrófavédelem szóvivője újra felhívta a kertészkedők figyelmét arra, hogy a tavaszi égetésnél ne hagyják őrizetlenül a tüzet, erős szélben pedig kerüljék a tűzgyújtást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek