Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László Észtországban

A közelmúltig a művészeti múzeumnak is otthont adó észt államfői rezidenciát és hivatalt, a Kadriorg-palotát - ahol hétfőn fogadja Arnold Rüütel észt államfő hivatalos látogatáson lévő magyar kollégáját, Sólyom Lászlót - és a hozzá kapcsolódó parkot még I. Péter orosz cár alapította második felesége, Katalin tiszteletére.


Dátum: 2006-03-27 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:11.516545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erre utal a palota elnevezése is: a Kadriorg észt jelentése "Katalin völgye". A XVIII. század elején Niccolo Michetti olasz építész tervei alapján felépült palota nagyterme a barokk építészet egyik legpompásabb példája egész Észak-Európában. A palotát az orosz uralkodók nyári rezidenciának használták tallinni tartózkodásuk idején.

Észtország függetlenné válása után, 1921-ben itt helyezték el az észt állami műgyűjteményt, amelyet csak a közelmúltban költöztettek át - két másik gyűjteménnyel összevonva - egy közeli ultramodern épületbe, a finn Pekka Vapaavuori tervezte Észt Művészeti Múzeumba, az egész Baltikum legnagyobb művészeti központjába, amelyet február 17-én adtak át Tarja Halonen finn államfő jelenlétében.

Az észtek által "Kumu"-nak becézett múzeumban ugyanúgy helyet kaptak a klasszikus észt festőművészek - köztük Johann Koler és Kristjan Raud -, mint a szovjet korabeli festők (például Tonis Vint) alkotásai. A múzeum külön részleget szentel a sztálinista festészetnek és a szocialista realizmus más irányzatainak, mint a múlt kitörölhetetlen részének.

A finn elnök asszony a kortárs finn építészet legjavához sorolta az ultramodern épületet, amely reményei szerint az észtek és az Észtországba látogató finnek találkozópontja lesz a jövőben. Vapaavuori már 1994-ben elnyerte a múzeumra kiírt pályázatot, de a kivitelezéssel és a finanszírozással kapcsolatos belpolitikai csatározások miatt csak 2006-ra készült el a 700 millió koronába (12 milliárd forint) került hétszintes épület.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek