A luxusbaloldal megint 400 ezer új munkahelyet ígér
A luxusbaloldal Kis Medgyessy-programja megint 400 ezer új munkahelyet ígér, az embereket azonban többször nem lehet becsapni. Négy évvel ezelőtt is ugyanígy hangzott az ígéret - ma 440 ezernél is több a munkanélküli, és további 300 ezer embernek nincs állandó megélhetése.
Dátum: 2006-03-27 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:14.798456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi gazdaságpolitikával a hazai munkahelyek számának gyarapodása, sőt még megőrzése is elérhetetlen álom. Magyarországon olyan gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amely nemcsak a munkát állítja középpontba, hanem azokat is, akik tömegével képesek új munkahelyeket teremteni. Ők a hazai kis- és középvállalkozások százezrei, akik csak akkor képesek érdemben bővíteni a munkahelyek számát, ha az állam nem vonja el túlzott mértékben megtermelt jövedelmeiket, és nem terheli őket fölösleges adminisztrációval.
Ezért 2006. július 1-jétől a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra csökkentjük a munkát terhelő adót, a járulékterhek mértékét. Ezzel önmagában mintegy kétszázezer új munkahely létrejöttét segítjük elő.
A járulékcsökkentés járható út, az előző polgári kormány idején bevált, jól működött: új munkahelyek jöttek létre. Az új polgári kormány ugyanezt a megoldást alkalmazza 2006-tól is, hiszen a gazdasági élet szereplői is ezt várják tőlünk, ezt tartják jó megoldásnak. A Fidesz a gazdasági szereplőkkel, a vállalkozókkal összefogva új munkahelyeket teremt.
Bernáth Ildikó,
a Fidesz munkahely-teremtési programszóvivője
fidesz.hu