Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzügyi spekulációk miatt lemondásra kényszerült Ausztria első számú szakszervezeti vezetője

Hat évvel ezelőtti pénzügyi spekulációk miatt hétfőn lemondásra kényszerült Fritz Verzetnisch, az Osztrák Szakszervezetek Szövetségének (ÖGB) elnöke.


Dátum: 2006-03-27 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:18.138086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1,4 milliós ÖGB vezetője még 2000-ben segítő kezet nyújtott a BAWAG szakszervezeti banknak, amely több mint 1 milliárd dollár értékű veszteséget szenvedett a karibi térségben megvalósított spekulációs ügyletein. Verzetnisch akkor egy vezetőtársával együtt, azonban az ÖGB illetékes testületének a jóváhagyása nélkül jótállt a szakszervezet vagyonának egy részével - egyebek között a sztrájkalappal - a bankért, amely azóta kiheverte a veszteséget, és pénzügyi eredményei ma jobbak, mint bármikor.

A 60 esztendős Verzetnisch 19 éve áll az ÖGB élén, megbízatása csak a jövő ősszel járt volna le. Hétfői sajtóértekezletén bejelentette, hogy nem nyomásra, hanem saját akaratából döntött a lemondásról, és lemond képviselői mandátumáról is. A szakszervezeti vezető az ellenzéki szociáldemokraták parlamenti képviselője, és tagja a baloldali párt vezetőségének is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek