Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt André Szőts

Elhunyt André Szőts filmproducer-rendező; a 69 éves, magyar-francia kettős állampolgárságú alkotó hamvait a Dunába szórták.


Dátum: 2006-03-27 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:19.581591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"André Szőtsöt saját kérésére a legszűkebb baráti köre búcsúztatta, s hamvait utolsó kívánságának megfelelően a Dunába szórták" - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A búcsúztatást vasárnap tartották, Budapesten; az alkotó még március 18-án hunyt el a magyar fővárosban.

André Szőts több mint kétszázhúsz reklám- és dokumentumfilm, klip rendezője és producere volt, többek között a magyar televízió, az Antenne2 és az FR3 számára dolgozott. Magyarországi sikerét azonban 1990-ben a Cyrano de Bergerac című játékfilm producerségével alapozta meg; a főszerepet az Oscar-díjra jelölt Gerard Depardieu alakította - olvasható a közleményben.

André Szőts 1937. március 19-én Budapesten született. 1956 óta Párizsban és Londonban élt. Párizsi zeneakadémiai tanulmányok után elvégezte a politikai tudományok egyetemét, majd a New York-i Columbia Business Schoolban szerzett diplomát.

Több játékfilmet, tévésorozatot rendezett, portréfilmet készített a brazil futballcsillagról, Peléről, valamint Jimmy Carter egykori amerikai elnökről. Nevéhez fűződik A világ cirkuszai című filmsorozat is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek