Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Be kell tudni ismerni, ha hibázunk

Mindannyian követünk el hibákat. Jó esetben e hibákat helyre tudjuk hozni. A hiba helyrehozásának első lépése: nézzünk szembe önmagunkkal, lássuk be, hogy valamit elhibáztunk - írja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke hétfői közleménye.


Dátum: 2006-03-27 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:25.507551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr!

Mindannyian követünk el hibákat. Jó esetben e hibákat helyre tudjuk hozni. A hiba helyrehozásának első lépése: nézzünk szembe önmagunkkal, lássuk be, hogy valamit elhibáztunk. Be kell tudnunk vallani, először magunknak: igen, ezt elhibáztam. A hiba helyrehozatalának második lépése: be kell tudnunk ismerni mások előtt, hogy hibáztunk. A harmadik lépés: kérjünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk.

Nagy ajándék, ha van erőnk bocsánatot kérni és bocsánatot adni. Mikola Istvánnak volt ereje bevallani, hogy hibázott és volt ereje bocsánatot kérni azoktól, akiket akaratlanul megbántott. Mert Mikola István egyenes ember.

Ön néhány héttel ezelőtt azt ígérte, hogy a kampányuk során senkit sem fognak személyében támadni, lejáratni. Ezért arra kérem, állítassa le a Mikola István elleni lejárató kampányt, hiszen Ő példamutató módon nyilvánosan bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott. Senkit sem etikus olyan hibáért támadni, amelyért már elnézést kért. De Mikola István nem az egyetlen főszereplője a választási kampánynak, aki hibát követett el, és ezzel megbántott másokat.

Ön, miniszterelnök-jelölt úr az elmúlt hónapokban több embert megbántott elkapkodott, sommás és sértő nyilatkozataival. Megbántotta azokat, akiknek más véleménye van a világról, mint Önnek. Ön ezzel kapcsolatban azt mondta, "a kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük".

A cigánysággal kapcsolatban Ön szó szerint így fogalmazott a Demos Magyarország és a Policy Network közös konferenciáján 2005. december 9-én: "Itt egyetlenegy dolog van: megszakítani a generációs láncot." Ön embertelen megoldást akar ráerőltetni a cigány családokra, amikor a cigány gyerekeket el akarja szakítani szüleiktől.

A fiataloknak felért egy arculcsapással, amikor el akarta zavarni őket saját hazájukból, hogy ne itt keressenek maguknak munkát, hanem menjenek külföldre dolgozni. Ön szerint az, hogy a fiatalok nem akarnak külföldre menni, vagy ahogyan Ön fogalmazott az, hogy: "A magyarok nem indulnak el. A huszonévesek sem indulnak el. (...) az egyik legnagyobb tehertétel az országon".

Miniszterelnök-jelölt úr! Kérem válaszoljon igennel vagy nemmel: Ön bocsánatot kér-e azoktól, akiket mélyen megbántott kijelentéseivel?

Budapest, 2006. március 27.

A békesség érdekében várom mielőbbi egyértelmű válaszát, üdvözlettel:

Pelczné Gáll Ildikó

alelnök

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek