Sztrájk az atomerőműben
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) hétfői utasításában kétszer fél órás időtartamra engedélyezte a paksi atomerőmű egy blokkján a visszaterhelést kedden, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók sztrájkoljanak - közölte az MTI érdeklődésére az erőmű szóvivője.
Dátum: 2006-03-27 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:26.087223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az engedély a 3. blokk teljesítményének 20 megawattos csökkentésre szól kedd reggel 6 órától 6.30-ig, valamint 18 órától 18.30-ig - közölte Mittler István.
A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke ezzel kapcsolatban az MTI munkatársának azt mondta: ezzel kedden valóságosan is megnyilvánulhat egy órában a meghirdetett sztrájk.
A MÉSZ hétfőn reggeltől 72 órás munkabeszüntetést hirdetett meg, amely a munkáltatóval történt megállapodás szerint az erőmű összes blokkjának 5 százalékos teljesítménycsökkentését jelentette volna, a villamosipari nagykereskedő MVM Zrt. azonban hétfőre nem engedélyezte a blokkok visszaterhelését.
A bértárgyalások hétfőn délután folytatódtak a menedzsment és az erőmű négy szakszervezete között. A szóvivő közlése szerint a munkáltató újabb javaslatot tett a munkavállalóknak, amelyről kedden délben tovább egyeztetnek.
A négy tárgyaló szakszervezet a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, a MÉSZ, a Munkástanácsok, valamint az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete. A MÉSZ által meghirdetett munkabeszüntetéshez a másik három szakszervezet nem csatlakozott.
A MÉSZ 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását követeli.
MTI - fidesz.hu