Áder: Aki akar dolgozni, annak legyen rá lehetősége
A következő kormánynak legfontosabb célként el kellene érnie a ciklus végére, hogy aki akar és tud dolgozni, annak legyen kenyérkereseti lehetősége - mondta Áder János sajtótájékoztatón hétfőn Pápán.
Dátum: 2006-03-27 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:26.972801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkanélküliségi ráta az Orbán-kormány 2002. évi 5,7 százalékos szintjéről mára 7,5 százalékra nőtt - tette hozzá a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Áder János kiemelte: meghaladja a 100 ezret azoknak a száma, "akik az elmúlt időszakban munkanélkülivé váltak".
A Fidesz politikusa hangsúlyozta: pártja programjának meghatározó része foglalkozik az új munkahelyek teremtésével, s ennek érdekében például 29 százalékról 19-re csökkentenék a
tb-járulékot. Megjegyezte: amikor 1999-ben ilyen döntést hozott az Orbán-kormány - noha csak 6 százalékkal mérsékelték a tb-járulékot -, ennek következtében mégis jelentős számú új munkahely jött létre.
Áder János rámutatott: nemzetközi példák is ezt a számítást támasztják alá. Megjegyezte: Hiller Istvánnak az ezzel kapcsolatos kritikája "nyilvánvalóan félreértésen alapult".
A politikus rámutatott arra is, hogy egy új Széchenyi terv keretei közt jelentősen támogatnák a kis- és középvállalkozások munkahely-teremtését. Hangsúlyozta: mivel az állam nem fizette ki a hazai vállalkozóknak "a nekik jogszerűen visszajáró általános forgalmi adót, ennek következtében óriási körbetartozások alakultak ki Magyarországon". Hozzátette: az állam, mint megrendelő sem fizette ki sok esetben az elvégzett munkákért járó díjat, aminek szintén körbetartozás és csődhullám lett a vége. Áder János rámutatott: 1990 óta tavaly volt a legtöbb vállalati csőd, illetve ekkor indult a legtöbb felszámolási eljárás.
A politikus hangsúlyozta, hogy módosítani szükséges a közbeszerzési törvényt és eljárást is, mert Magyarországon a közbeszerzési pályázatok 80 százalékát külföldiek nyerik, s csak 20 százalékát a hazai vállalkozók. A nyugat-európai országokban ez éppen fordítva van, s Magyarországon is így lenne kívánatos - vélekedett a Fidesz frakcióvezetője.
A frakcióvezető a sajtótájékoztatót követően Kovács Zoltánnal, Pápa polgármesterével, a Fidesz helyi parlamenti képviselőjelöltjével a városi sportcsarnokban választási nagygyűlésen vett részt.
MTI - fidesz.hu