Minden eddiginél szervezettebb, erősebb a polgári oldal
A polgári, nemzeti, keresztény értékeket valló közösségek családja soha nem volt olyan erős és jól szervezett, mint most - mondta Orbán Viktor hétfőn Székesfehérváron.
Dátum: 2006-03-28 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:29.035126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bátran mondom, (...) soha, mióta én közélettel foglalkozom, nem láttam, hogy a polgári, nemzeti, keresztény értékeket valló közösségek családja olyan erős, számos és jól szervezett lett volna, mint éppen most, két héttel a választások előtt" - mondta a Fidesz elnöke Székesfehérvár főterén, ötezernél több hallgató előtt. Hozzátette: "az egyik oldalon van egy ember, van egy műsor, van egy limuzin, a másik oldalon pedig van egy nemzet, van egy szövetség, amely a választások kimenetelétől függetlenül több szervezetet visz be a magyar parlamentbe, több hangot és csoportot enged ott megjelenni, mint amennyi valaha a rendszerváltás óta ott hallható volt".
A szövetség megállapodást kötött a Magosszal, azért, hogy a magyar gazdák ott lehessenek a parlamentben és kezükbe vehessék a magyar vidék sorsát. Ott lesznek a fiatalok és a kereszténydemokraták, és ott lesznek a magyar romák is, hogy maguk képviseljék az érdekeiket, és megvalósítsák a munkán és tanuláson át vezető felemelkedésük politikáját - mondta a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
Hangsúlyozta: a polgári, nemzeti, keresztény erőknek "nem a kormányváltás a fontos,", nem egy személy, nem egy kormány ellen harcolnak, nem egy pártot akarnak legyőzni, számukra a hatalom csak eszköz a fontos dolgok végrehajtásához, az új gazdaság, új állam és új politika megteremtéséhez.
Új gazdaságra van szükség, mert ma Magyarországos 450 ezer embernek nincs munkája, 300 ezernek pedig csak "hébe-hóba", továbbá, mert a rendszerváltás óta eltelt idő "hősei" nem a munkájukat tisztességgel és becsületesen végző emberek voltak, hanem a gyorsan, könnyen meggazdagodó spekulánsok, "akik jókor voltak, jó helyen". "A Fidesz nem a spekulációra, hanem a munkára épülő gazdaságot akar", de ahhoz, hogy az embereknek munkájuk legyen, erős kis- és középvállalkozásokra, megerősítésükhöz pedig új Széchenyi-tervre van szükség - hangoztatta a párt elnöke. Mint mondta, új államot azért akarnak az emberek, mert a mostani nem szolidáris velük, "átállt a nemzetközi nagytőke oldalára, és "eladósítja az országot, aminek következményeként minden lakosnak 1,3 millió forint adósság nyomja a vállát".
"Olyan magyar államra van szükség, amely nem emészti fel a mi és a saját gyerekeink jövőjét. Ezért meg kell állítani az eladósodást. De előtte lesz még egy kínos kérdésünk: hol a pénz? Mert Magyarországon nem látszik meg az a sok száz, ezermilliárd forint, amit hitelként felvettek" - mondta Orbán Viktor.
Kifejtette: az állam antiszolidaritásának jele az is, hogy szét akarják hordani a még meglevő közvagyont: a földet és az egészségügyi vagyont. "El akarják adni a kórházakat, ingatlanspekulációra akarják használni a kórházépületeket és fizetőssé tenni az egészségügyet". Olyan szolidáris államra van szükség, amely nem engedi elkótyavetyélni az egészségügyi vagyont, és az állami felelősség körében tartja a magyar állampolgárok egészségéről való gondoskodást - mondta a politikus.
Széchenyi Istvánt idézte, aki szerint magyarnak lenni páratlan élmény, de nem kifizetődő dolog. "Mi elég erőt érzünk magunkban, elég bátrak, elszántak vagyunk ahhoz, hogy olyan jövőt építsünk, ahol magyarnak lenni nem csak páratlan élmény lesz, hanem kifizetődő dolog" - mondta Orbán Viktor. "Sőt, ennél is többet akarunk, (...) hogy ne csak Magyarországon, az egész Kárpát-medencében így legyen. (...) azt mondjuk, el fog jönni, hogy a Kárpát-medencében semmi más ne legyen olyan kifizetődő dolog, mint magyarnak lenni. (...) ezért akarunk olyan kormányt, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez" - fogalmazott.
MTI - fidesz.hu