Az agrártárca az intervenciós készletből kampányol
Az agrártárca kampánycélra használja fel az uniós élelmiszersegély-programot, az intervenciós készletből "származó" élelmiszerek kiosztását a legrászorultabbaknak, annak ellenére, hogy ezt tiltják a jogszabályok - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2006-03-28 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:30.220029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több mint tízezer tonna élelmiszer szétosztásáról állapodott meg tegnap a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Budapesti Élelmiszerbank Egyesület (BÉE).
Magyarország az idén először vesz részt az EU agrár- és vidékfejlesztési célú támogatási programjában, melynek során a közösség legrászorultabb személyeinek juttatnak élelmiszert az intervenciós készletből.
Az adományozás április és október között folyamatos lesz, az első szállítmányok a jövő héten indulnak.
A lap birtokába került dokumentum azonban arra szólítja fel a résztvevő segélyszervezeteket: az osztást április 9-ig hajtsák végre.
A Budapesti Élelmiszerbank Egyesület (BÉE) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) mint az intervenciót lebonyolító szervvel kötött szerződés alapján részt vesz az élelmiszerek kiosztásában.
A lap érdeklődésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nem közölte, mely cégekkel kötött szerződést a kiosztandó élelmiszerek gyártására, arra hivatkozva, hogy az erről szóló szerződéseket csak ma írják alá, viszont az aláírás után a cégjegyzés olvasható lesz a hivatal honlapján.
Azt nem sikerült lapnak kiderítenie, hogy pontosan hány céggel szerződik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, ám azt igen, hogy a gyártók között ott van a székesfehérvári Cerbona Rt. is, amely 25 500 tonna búzáért hatezer tonna lisztet és kilencszáz tonna száraztésztát ad a segélyszervezeteknek.
A szerződés érdekessége, hogy értesülések szerint e segélyszervezetek kötelezettsége, hogy 2006. április 9-e - tehát még a választások - előtt a fenti (jelen esetben csak a Cerbonára vonatkozó) tételt az általuk javasolt személyek számára ingyen szétosszák.
- Az élelmiszerek leszállítása a 2006 április-szeptember közötti időszakban folyamatos - nyilatkozta lapunknak Cseh Balázs, a Budapesti Élelmiszerbank Egyesület elnöke, kitérve rá, hogy a szállítmányok szétosztását a jövő héten országosan megkezdik.
A tegnap aláírt megállapodás rögzíti, hogy a programban részt vevő szétosztó szervezetek az átvett élelmiszereket nem használhatják fel üzleti célokra, nem értékesíthetik azokat, illetve nem használhatják fel semmiféle vallási, politikai vagy ideológiai befolyásolás céljából.
A szétosztásában karitatív szervezetek, önkormányzatok és önkormányzati intézmények vehetnek részt.
Az élelmiszerek kiosztása történhet közvetlenül magánszemélyek, családok részére, illetve lehetőség van arra is, hogy a kapott élelmiszereket konyhai feldolgozásban készülő készétel formájában osszák szét.
Az élelmiszerek külső vállalkozás általi továbbfeldolgoztatására a program szabályai szerint nincs mód.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu