Narancsszínű koalíció alakulhat Ukrajnában
Várhatóan Juscsenko és Timosenko pártja alakíthat koalíciót Ukrajnában, holott az exit-poll szerint Janukovics pártja szerezte a legtöbb voksot. A szavatok felének összeszámlálása után továbbra is Janukovics pártja, az ellenzéki Régiók Pártja áll az első helyen 27,47 százalékos eredménnyel. A koalíció létrehozásáról szóló szándéknyilatkozat aláírását viszont elhalasztották. A védelmi miniszter a nagykoalíció létrejöttét sem zárta ki.
Dátum: 2006-03-28 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:30.811803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ukrajnában parlamentet, helyi és regionális önkormányzati képviselőket és polgármestereket választottak vasárnap. Három közvélemény-kutató intézet exit poll-felmérése szerint a legnagyobb ellenzéki ukrán párt, a Viktor Janukovics vezette
Régiók Pártja (PR) szerezte a legtöbb szavazatot a parlamenti választásokon. A felmérés szerint a PR a szavazatok 31 százalékát szerezte meg, míg Julija Timosenko vezette Julija Timosenko Tömb (BJuT) a voksok 23 százalékához jutott.
A hivatalban lévő államfőt, Viktor Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk Pártszövetség (NU) a szavazatok 15,5 százalékát szerezte meg. E három párton kívül nagy valószínűséggel a parlamentbe jutott még az Olekszandr Morozov vezette Ukrajnai Szocialista Párt (5,4) is.
Az ukrán Központi Választási Bizottság az előzetes végeredmény közlését hétfőre ígérte. Eddig a szavazatok felét dolgozták fel. Eszerint a Régiók Pártja a szavazatok 27,47 százalékát kapta, míg a BJuT a voksok 23,34 százalékát szerezte meg.
A Mi Ukrajnánk a szavazatok 16,3 százalékát kapta. Egy korábbi adat szerint a szocialisták pedig 7,3 százalékot. A parlamentbe kerülhet még Ukrán Kommunista Párt (3,5 százalék).
Viktor Juscsenko elnök tegnap este közölte: már hétfőn megkezdődnek a kormánykoalíció létrehozásáról a konzultációk, elsősorban a 2004-es "narancsszínű forradalomban" győztes erőkkel.
Julija Timosenko tegnap éjjel azt közölte: készek kormánykoalícióra lépni a Mi Ukrajnánk pártszövetséggel és az Ukrajnai Szocialista Párttal, ha a BJuT adhatja a kormányfőt.
A Mi Ukrajnánk kampányfőnöke hétfőre virradóra közölte: kész elfogadni, hogy a BJuT adja a kormányfőt. A szocialisták nem zárkóztak el a kormánykoalícióban való részvételtől. Mikola Rugykovszkij, a párt képviselője közölte: a párt hajlandó részt venni a közös kormányzásban, ha az ideológiáját érvényesítheti.
A Julija Timosenko Tömbje bejelentette: hétfő délelőtt írják alá a kormánykoalíció létrehozásáról a szándéknyilatkozatot. Később azonban bejelentették: a dokumentum aláírását néhány órával elhalasztották. Roman Bezszmertnij, az Mi Ukrajnánk kampányfőnöke bejelentette: a Mi Ukrajnánk politikai tanácsértekezletet fog tartani, amelyen áttekintik a blokk koalícióban való részvételének kérdéseit.
A BJUT vezére felajánlotta Viktor Janukovicsnak, hogy vállalja fel a civilizált ellenzék szerepét. Timosenko közölte: az országnak szüksége van egy erős ellenzékre, hogy lássa, miként működik a hatalom.
Viktor Janukovics úgy nyilatkozott: pártja kész együttműködni bármelyik parlamentbe bekerült politikai erővel, ugyanis Ukrajnának nyugalomra, stabilitásra és gazdasági felemelkedésre van szükség - foglamazott.
Politológusok korábban azt valószínűsítették, hogy a Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk pártszövetség nagykoalíciót hoz létre a választási győzelemre esélyesnek tartott, de önmagában parlamenti többséget alkotni aligha képes ellenzéki Régiók Pártjával.
Anatolij Hricenko megbízott ukrán védelmi miniszter egy hétfői interjúban nem zárta ki, hogy a Mi Ukrajnánk koalícióra lép a Régiók Pártjával. Ebben az esetben sokkal erősebb koalíció jönne létre - állítja Hricenko, aki szerint ma még senki sem tudja, hogy milyen lesz a koalíció végleges formátuma.
A helyi és regionális választások eredményéről egyelőre nem érkezett információ.
Forrás:Hiradó, Info Rádió, Kárpátinfo, MNO
fidesz.hu