Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fizethetnek az akaratos kormányzati ámokfutók

A KSH teljes vezérkarát törvénysértően mentették fel: nem csak Mellár Tamás korábbi elnököt és Vukovich Gabriella elnökhelyettest, de Soós Lőrincet, a Központi Statisztikai Hivatal másik elnökhelyettesét is jogellenesen bocsátották el, esetében ezért a hivatalt 17 millió forintos kártérítésre kötelezte hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bíróság.


Dátum: 2006-03-28 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:33.490019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Törvénysértően mentették fel a KSH teljes korábbi vezetését - derült ki a Fővárosi Munkaügyi Bíróság hétfőn kihirdetett ítéletéből, amely szerint Mellár Tamás elnök és Vukovich Gabriella elnökhelyettes után - Soós Lőrinc elnökhelyettes felmentése is jogellenes volt. Bíróság arra kötelezte a KSH-t, hogy Soós Lőrincnek a kiesett jövedelmén túl a legmagasabb összegű büntetést fizesse meg, így a volt elnökhelyettesnek összesen 17 millió forint kártérítés jár.

Trinn Gábor, az elbocsátott vezető védőügyvédje a Magyar Nemzetnek elmondta: a munkaügyi bíróság azért állapított meg rendkívüli súlyú jogsértést, mert egy független országos intézmény teljes vezetését mentették fel jogellenesen. Emlékeztetett még arra, hogy az ügyben született elmarasztaló bírósági ítéletek kihirdetése után is jelentek meg a kormány részéről olyan nyilatkozatok, amelyek megkérdőjelezték a korábbi vezetők alkalmasságát.

Megalapozatlannak nevezte Soós Lőrinc azt, hogy az ítélet szerint a kártérítési összeget a KSH költségvetéséből kell kifizetni. Mint mondta, az elbocsátásokról szóló döntéseket a Miniszterelnöki Hivatal és Pukli Péter, a KSH jelenlegi elnöke hozta meg, ezért a kártérítést is a felelősöknek kellene rendezni.

A Fővárosi Bíróság legelőször Mellár Tamás esetében még tavaly áprilisban mondta ki jogerős döntését, a kártérítésre kötelezett statisztikai hivatal azonban az eltelt csaknem egy esztendő alatt még nem fizetett a törvénytelenül menesztett elnöknek.

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek