Elveszítette a pert a SZOT-szálló
Kettős civil győzelemmel végződött a Budapest Világörökségéért Alapítvány által indított per a Fővárosi Bíróságon. Nem épülhet tovább a rózsadombi SZOT-szálló 11 méteres magasításával tervezett Excelsior Budapest Spa luxuslakóház, miután az ítélet a terv jogszerűtlensége miatt benyújtott fellebbezés érdemi elbírálására utasította a Közigazgatási Hivatalt.
Dátum: 2006-03-28 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:34.631712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A per során nyilvánosságra került számos jogsértés és a tervet elítélő állásfoglalások után, amelyek még az UNESCO vizsgálatát is kiváltották, nem valószínű, hogy a terv az újbóli megméretés során megáll például a műemléki főhatóság előtt.
Megváltoztathatja a közhasznú szervezetek jogképessége elismerésének eddigi másodfokú és bírósági gyakorlatát az a precedensértékű civil siker, amely főképp európai uniós joganyaggal érvelve ismertette el a közhasznú alapítvány ügyféli jogát az építési engedély szabálytalanságai miatt kezdeményezett közérdekű beavatkozásra.
MTI - fidesz.hu