Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vidéken tárgyalják Sas József adócsalási ügyét

A Fejér Megyei Bíróságon tárgyalják Sas József adócsalási ügyét mivel a Fővárosi Bíróság elnöke és bírái is elfogultságot jelentettek be az ügyben. A HavariaPress jelentése szerint már megérkezett Székesfehérvárra a vádirat, de még nincs kitűzve a tárgyalás, várhatóan áprilisban vagy május elején kezdik tárgyalni a művész adócsalási ügyét melynek több mellékszereplője is van.


Dátum: 2006-03-28 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:35.206607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint azt a hírügynökség megírta, adó- és tb-csalás, valamint magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség a Mikroszkóp Színpad igazgatója, Sas József ellen. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint Sas még 1997-ben színlelt megállapodást kötött az elsőrendű vádlottal, egy egyéni vállalkozóval, hogy kikerülje adófizetési kötelezettségét. Az ügylettel Sas József - a vádhatóság adatai szerint - 35,1 millió forinttal csökkentette jövedelemadóját, bár a pénzből utólag körülbelül 20 millió forintot megfizetett az adóhivatalnak. A vád szerint azonban Sas összesen 7,8 millió forint egészségügyi hozzájárulást és négymillió forint társadalombiztosítási járulékot nem fizetett meg.

Forrás: HavariaPress

Kapcsolódó elemek