Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szentkirályra került a Szent Korona mása

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a világszínvonalú víz palackozása mellett más módon is törekszik arra, hogy kifejezze Magyarország iránti tiszteletét és elkötelezettségét. Legutóbb hazánk híres épületeit - köztük az esztergomi Bazilikát - ábrázoló címkékkel ellátott palackokat dobtak piacra, most pedig megvásárolták a Szent Korona valósághű porcelánmását - írja a Hídlap.


Dátum: 2006-03-28 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:37.541649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szentkirályi Ásványvíz emblémája a magyar Szent Korona, amely az ásványvíz lelőhelyének, a Kecskemét közelében fekvő Szentkirály település nevéből való asszociációra utal. A magyar természeti értékek, az épített örökség és a művészet népszerűsítésére nagy hangsúlyt fektető vállalat a víz világnapja alkalmából a számtalan rangos elismerést hozó ásványvíz-forrás fölé már az elmúlt évben kápolnát emelt, most pedig megvásárolta a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott tizenhárom, sorszámozott, valósághű korona egyikét. A porcelánkorona az eredetinél valamivel nagyobb méretű, de a rajta lévő minták, színek és formák hűen tükrözik nemzeti ereklyénket. Az alkotócsoport munkáját nehezítette, hogy nem vehették kezükbe a Szent Koronát, csupán képek és saját emlékeik alapján dolgozhattak.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. tervei szerint a porcelánkoronát a jövőben országjáró körútra indítják. Ennek során azokba az épületekbe viszik majd el, amelyek az ásványvizes címkéken szerepeltek, így Esztergomban is megtekinthető lesz a különleges műalkotás.

A Szentkirályi ásványvíz legutóbb a március elején megrendezett párizsi Mondial Spa & Beauté 2006 nevű szakkiállításon és konferencián vívott ki magának rangos nemzetközi elismerést. Korábban a piacvezető szénsavmentes vízzel, majd az ízesített ásványvízzel már nyertek nemzetközi díjakat, most pedig a szénsavas Szentkirályit ítélte a legjobb külföldi ásványvíznek a szakemberekből, valamint újságírókból és konferenciaszervezőkből álló zsűri.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek