Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrizetben 17 újságíró

Fehéroroszországban 17 újságírót vettek őrizetbe a hatóságok az elnökválasztást követő ellenzéki tüntetések feloszlatásakor - jelentette be a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet.


Dátum: 2006-03-28 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:38.683122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint a tudósítókat megalázó körülmények között tartják fogva egy Minszkhez közeli fegyintézetben.

A fehérorosz belügyminisztérium ezzel ellentétben azt közölte: csak néhány lengyel, grúz és orosz újságírót vettek őrizetbe, akiket nem akkreditáltak az elnökválasztásra.

Fehéroroszországban a március 19-ei elnökválasztás óta folyamatosak a voksolás lebonyolításának módja és eredménye ellen szervezett tiltakozó demonstrációk.

Az ellenzék nem ismeri el Alekszandr Lukasenko hivatalban lévő elnök választási győzelmét, és azzal vádolja a hatóságokat, hogy meghamisították az eredményeket.

Minszkben az elmúlt napokban több száz tüntetőt ítéltek 5-től 15 napig terjedő elzárásra.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek