Közös főpolgármester-jelölti vita a Duna Televízión és a Kossuth Rádión
Közösen szervezi meg a főpolgármester-jelöltek vitáját csütörtökön a Duna Televízió és a Magyar Rádió Kossuth adója - tájékoztatta szerdán az MTI-t Meszleny László, a Duna Televízió hírigazgatója.
Dátum: 2002-10-09 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:24.270125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meszleny elmondta: az összes induló részvételével - valamennyiük számára azonos időkeretet biztosító - százperces vitát csütörtök este nyolc órától élő adásban közvetíti a Duna Televízió; a vágatlan anyagot pénteken délután három órától két részletben sugározza a Magyar Rádió Kossuth adója.
Közlése szerint a vitában egyaránt szeretnék megismertetni a jelöltek személyét, programját és konkrét elképzeléseit; emellett az adásban a nézők is tehetnek fel kérdéseket az indulóknak.
MTI - fidesz.hu