Olaszország: csúcson az üzleti bizalom - stagnál a gazdaság
Olaszországban nem változott a hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután a lakossági fogyasztás és a beruházás egyaránt visszaesett. Ugyanakkor az üzleti bizalmi mutató most ötéves csúcson van a megrendelések növekedésének és a termelési kilátások javulásának köszönhetően.
Dátum: 2006-03-28 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:40.215697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz GDP a tavalyi utolsó negyedévben stagnált negyedéves összehasonlításban, és mindössze 0,5 százalékkal haladta meg a 2004-es negyedik negyedévit, igaz, ez jobb volt a harmadik negyedévi, 0,1 százalékos ütemnél, ugyancsak éves összehasonlításban. A lakossági fogyasztás az utolsó negyedévben 0,2 százalékkal esett vissza, a beruházások 0,4 százalékkal csökkentek.
A tavalyi év egészében is csak igen mérsékelten, 0,1 százalékkal nőtt a GDP. A felülvizsgált adatok szerint 2004-ben 1,1 százalékkal bővült a hazai össztermék.
Ugyanakkor az üzleti szféra bizakodva tekint a következő hónapok elé: az ISEA bizalmi mutatója 94,2 pontos rekordra emelkedett a februári 92,7 pontról, közölték az olasz statisztikai intézetet felmérésekkel ellátó ISEA gazdaságkutató intézetben kedden. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy Olaszország is felzárkózott Németország mögé, ahol már tulajdonképpen tavaly tavasszal elkezdett javulni az üzleti hangulat, majd a nyáron a többi euróövezeti országban is érezhetővé vált a javulás, habár a tényleges eredmények még elmaradtak a várakozásoktól.
MTI - fidesz.hu