Pokorni: Ki kell zárni a választási csalás lehetőségét
A Fidesz azt javasolja a választási etikai kódexet aláíró parlamenti pártoknak, hogy a 4 párt forduljon az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), és kérje az állásfoglalását, hogy a szavazólapnak a borítékba helyezése is a választási bizottság előtt történjen.
Dátum: 2006-03-28 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:41.148738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fontos hangsúlyozni, hogy szavazatot pénzért vásárolni tűrhetetlen. Nemcsak azért, mert bűncselekmény, hanem azért is, mert minden elvünkkel és jóérzésünkkel ütközik, hogy Magyarország jövőjét a választáson résztvevők gazdasági ereje, pénzügyi helyzete döntse el - hangsúlyozta Pokorni Zoltán keddi sajtótájékoztatóján.
Elmondta: a Fidesz egy javaslatot fogalmaz meg annak érdekében, hogy a választások tisztaságát közösen biztosítsák a választásokon induló pártok, illetve annak érdekében, hogy Magyarországon ne lehessen pénzért szavazatokat vásárolni. Így a négy választási etikai kódexet aláíró parlamenti párt (az MSZP, az SZDSZ és az MDF a Fidesszel közösen) forduljon az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), és kérje az állásfoglalását, mely szerint a szavazólapnak a borítékba helyezése is a választási bizottság előtt történjen. Nyilvánvalóan a szavazat titkosságának figyelembe vételével- tette hozzá.
Rámutatott azonban arra is, hogy ez csak akkor zárja ki a láncszavazás lehetőséget, ha az OVB arról is állást foglal, hogy törvényben említett bélyegzővel nemcsak a szavazólap nyomtatott felét, hanem az összehajtás után kívülre kerülő külső felét is érvényesíteni kell. Ebben az esetben a meglevő jogszabályok mellett is ki lehet zárni a láncszavazás technikáját - mutatott rá a politikus.
- Ezért a Fidesz azt kezdeményezi, hogy szerda délelőtt találkozzanak az etikai kódexet aláíró pártok kampányfőnökei, hogy közös beadvánnyal fordulhassanak az OVB-hez az ügyben - jelentette ki, majd hozzátette: ezt követően a Fidesz fontosnak tartja, hogy a négy parlamenti párt az országos listát állító többi párttal együtt konzultáljon erről a kérdésről.
***
KÖZLEMÉNY
A parlamenti pártok kampányfőnökei, illetve azok megbízottai pártjaik nevében külön-külön, illetve a március 9-én aláírt Választási Etikai Kódexben is elkötelezték magukat a választások törvényességének és tisztaságának biztosítása mellett. E közös kötelezettség-vállalás teljesítése a pártok közös felelőssége is egyben.
Az elmúlt napokban olyan súlyos, a választások tisztaságát sértő cselekmény - az ún. láncszavazás alkalmazásának - lehetősége merült fel a 2006. évi választások során, amelynek megakadályozása érdekében közös felelősségünk alapján közösen is kell fellépnünk.
Ezért ma levélben javasoltam a parlamenti pártok képviselőinek, hogy közös állásfoglalás kéréssel forduljunk az Országos Választási Bizottsághoz, kérve, hogy a láncszavazás lehetőségét kizáró állásfoglalással segítse elő a választások tisztaságának megőrzését, a választási bizottságok egységes jogalkalmazási gyakorlatát és a választási jogszabályok értelmezését.
Javasoltam, hogy a holnapi napon, szerdán 14.00 órakor, a Képviselői Irodaház 374-es tárgyalójában tartandó megbeszélésen közösen fogalmazzuk meg, majd közösen nyújtsuk be az állásfoglalás iránti kérelmet az Országos Választási Bizottsághoz. A találkozóra meghívtam a másik három parlamenti párt képviselőit.
Nyitrai Zsolt
országgyűlési képviselő,
a Fidesz kampányfőnök-helyettese
fidesz.hu