A Fidesz szigorúan betartotta a jogszabályokat
A Fidesz valamennyi eddigi választáson szigorúan betartotta a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat. Ezt az Állami Számvevőszék ellenőrizte, és mindent rendben talált.
Dátum: 2006-03-28 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:42.341720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz -Magyar Polgári Szövetség - a törvényi előírásoknak megfelelően -idén is határidőben közzéteszi a kampánykiadásairól, illetve a gazdálkodásáról szóló beszámolót. Ezt a jogszabályok alapján az Állami Számvevőszék ellenőrizni fogja.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője