Alacsony részvétel az izraeli parlamenti választásokon
Déli 12 óráig az izraeli választóknak csak 21,7 százaléka járult az urnákhoz az előre hozott parlamenti választásokon, ami a legszerényebb ilyen adat azóta, hogy az országos választási bizottság napközbeni részvételi arányokat közöl.
Dátum: 2006-03-28 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:46.226368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A délben mért részvétel csaknem 3 százalékkal kisebb, mint a három évvel ezelőtti kneszetválasztások idején volt, pedig 2003-ban a teljes részvételi arány alig haladta meg a 68 százalékot, ami helyi viszonyok között igen alacsonynak számít. Szakértők a déli adatok alapján most 66 százalékra, azaz negatív rekordra számítanak.
Izraelre a nyugati demokráciák sorában eddig a választásokon részt vevők kiemelkedően magas aránya volt jellemző. Az alacsony részvételi arány az izraeli média jóslatai szerint az első két hely várományosa, a centrista Kadima és a középbal Munkapárt számára aggályos, az ő várható kneszetbeli erejüket gyengíti.
A több mint 25 ezer rendőr által, lezárt palesztin határokkal biztosított választások délig rendben zajlottak, a közszolgálati rádió az egész országból négy kisebb incidenst jelentett. Jeruzsálem ultraortodox negyedében, a Mea Searimban egy férfit letartóztattak, mert a választásoktól való távolmaradásra biztatta az embereket egy szavazóhelyiségben.
MTI - fidesz.hu