Afrikai illegális bevándorlókat toloncolták ki Spanyolországból
Afrikai illegális bevándorlók hatvanfős csoportját toloncolták ki kedden a spanyol hatóságok Mauritániába - közölte a madridi belügyminisztérium.
Dátum: 2006-03-28 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:47.114478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A többségükben Szenegálból és Maliból származó embereket a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventurából rendőrök és ápolók kíséretében repülőgépen szállították Mauritániába, ahol egy befogadó táborban helyezik el őket, mielőtt visszaküldik őket szülőhazájukba.
A bevándorlókat nemrégiben fogták el a Kanári-szigetek körüli vizeken, amikor Afrikából elindulva halászcsónakokon próbáltak meg eljutni Európába.
A héten ez már a második kitoloncolt csoport: hétfőn ötven illegális bevándorlót szállítottak el Mauritániába.
Afrikai illegális bevándorlók évente ezerszámra próbálnak meg eljutni Spanyolországon keresztül Európába, idén eddig háromezer társukat fogták el a spanyol hatóságok a Kanári-szigetek körüli vizeken.
MTI - fidesz.hu