Szájer József az EU-s országjelentésről
Elkészült Magyarország Európai Uniós országjelentése az csatlakozás kapcsán, amely tartalmát tekintve a korrupciós ügyeken és a romakérdésen kívül kifejezetten pozitívan értékeli hazánk fejlődését. Szájer József mai sajtótájékoztatóján kiemelte a csatlakozási feltételek zömét a polgári kormány teremtette meg.
Dátum: 2002-10-09 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:25.170506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz véleménye szerint az idei uniós országjelentés mérföldkő az integráció szempontjából, mert az EU abban kinyilvánítja, hogy Magyarország érett a csatlakozásra.
Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője a nap folyamán közzétett dokumentumot értékelve úgy fogalmazott, hogy a polgári kormány elvezette az országot az uniós csatlakozás küszöbéig. Elmondta, a Fidesz a tárgyalások hátralévő záró szakaszában azt várja a jelenlegi kabinettől, hogy következetesen képviselje a nemzeti érdekeket.
Szájer Józse meg, hogy az uniós csatlakozás előkészítésének legintenzívebb szakasza esett az előző kormányzati ciklusra. Emlékeztetett arra, hogy a jelentés például a korrupció és a romakérdés tekintetében kritikákat is tartalmaz. Utalt rá, hogy a korábbi ellenzék minden esetben bírálta a kormányt a jelentésben megjelenő ilyen jellegű kifogások miatt. - A Fidesz nem kíván a bírálatokból politikai előnyt kovácsolni - hangoztatta Szájer József. Kiemelte, hogy a jelentés pozitív megfogalmazást tartalmaz az előző kormány szociális intézkedései kapcsán. Szerinte a dokumentum elismeri például, hogy az előző kabinet nem osztogatott, hanem rendszerszerű reformokat hirdetett. Szájer József kitért arra is, hogy a Fidesz fenntartásokkal fogadja azt, hogy az unió Magyarországgal szemben továbbra is működteti monitoring rendszerét.
MTI - fidesz.hu