Miskolc: rendkívüli közgyűlést kezdeményez az ellenzék
Rendkívüli közgyűlés összehívását indítványozza az Összefogás-Fidesz-MDF frakció a Miskolci Vízmű Rt. (Mivíz Rt.) privatizációjának ügyében, mert a közgyűlés ezt a kérdést tavaly év végén zárt ülésen vitatta meg.
Dátum: 2006-03-28 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:49.158104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miskolci képviselőtestület tavaly decemberi ülésén zárt keretek között tárgyalta meg a Mivíz Rt. maximum 49,9 százalékos üzletrészének értékesítésére vonatkozó napirendjét, a nyilvánosság kizárásával azonban sérült "Miskolc város lakosságának törvényben garantált lehetősége, hogy a város polgárai megismerhessék az általuk megválasztott képviselők, milyen érvek ütköztetése révén hozzák meg döntéseiket, egy ilyen kiemelkedő érdeklődésre számot tartó ügyben" - mondta Juga György, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke újságíróknak.
Hozzátette: véleményük szerint az elkövetett törvénysértés olyan súlyú, hogy a privatizációs folyamat leállítását indokolja, ezért indítványozzák a rendkívüli közgyűlés összehívását.
MTI - fidesz.hu