Günter Verheugen a tagjelöltek eredményeiről
Az Európai Bizottság tíz tagjelölt esetében javasolja a csatlakozási tárgyalások ez év végi lezárását, s ennek az a nagyon egyszerű oka, hogy ezek az országok kiérdemelték ezt: saját erőfeszítéseinek köszönhetően teljesítették a csatlakozási feltételeket - jelentette ki szerdán Günter Verheugen, a bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja.
Dátum: 2002-10-09 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:25.481244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Günter Verheugen, aki Romano Prodi elnökkel együtt azEurópai Parlamentben ismertette a bizottság éves bővítési stratégiai dokumentumát és országjelentéseit, megerősítette, hogy e tíz ország - köztük Magyarország - 2004 elején az unió tagjává válhat.
Az addig hátralévő időben a biztos szerint három fontos feladatot kell megoldani. Elsőként említette a nizzai szerződés ratifikálását. Ezzel kapcsolatban Verheugen azzal a felhívással fordult az ír szavazópolgárokhoz, hogy amikor a jövő hét végén népszavazáson döntenek a szerződésről, "gondoljanak arra, hogy szavazatukon ezeknek az országoknak az európai jövője is múlik".
Másodszor rendezni kell a csatlakozási tárgyalásokon még nyitott kérdéseket, amelyek közül a biztos a bővítés finanszírozásával kapcsolatos pénzügyi csomagot és az intézményi ügyeket nevezte a legfontosabbnak. A tagállamokat arra kérte, tanúsítsanak kellő rugalmasságot és kompromisszumkészséget annak érdekében, hogy az október 24-25-én tartandó brüsszeli csúcson megállapodásra jussanak ezekkel kapcsolatos közös álláspontjukról.
Harmadszor a tagjelölteknek a tárgyalások lezárása után is, egészen a csatlakozásig folytatniuk kell a felkészülést. Elsősorban azoknak a kötelezettségeknek a teljesítésére kell figyelniük, amelyeket a tárgyalások során vállaltak - jelentette ki Verheugen.
A képviselőket biztosította arról, hogy a bizottság elemzése méltányos, objektív ismérveken alapul, és lehetőséget teremt annak a politikai célnak az elérésére, amely szerint a bővítésnek a 2004-ben esedékes legközelebbi európai parlamenti választások előtt meg kell történnie.
Utalt arra, hogy a bővítés első köréből kimaradó Bulgária és Románia saját maga tűzte ki a 2007-es csatlakozási céldátumot, amelynek eléréséhez a bizottság hathatós támogatást fog nyújtani nekik.
Méltatta azt a "jelentős és nagyon örvendetes előrehaladást", amelyet Törökország az EU-tagság feltételeinek teljesítésében elért, és amelynek nyomán "az elmúlt másfél évben többet változott, mint előtte évtizedek alatt". Túlzás lett volna viszont azt várni Törökországtól, hogy ilyen hamar teljesítse a tagság valamennyi politikai ismérvét - jelentette ki, további erőfeszítésekre biztatva Ankarát, és hozzáfűzve, hogy az EU ajtaja továbbra is nyitva áll
előtte.
A megosztott Ciprussal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a következő hetek "a lehetőség ablakát" jelentik majd az évtizedek óta tartó konfliktus rendezését illetően. Az érintett felek tudják, hogy "az EU döntést kíván és fog hozni Koppenhágában" - jelentette ki a biztos, aki "még egy utolsó nagy erőfeszítésre" buzdította a rendezésről tárgyaló feleket.
Felszólalásában Verheugen is említést tett azokról a problematikus területekről, amelyekre a bizottság rendre felhívja a figyelmet a bővítési folyamat előrehaladásával kapcsolatos értékeléseiben és állásfoglalásaiban. Konkrétan a tagjelöltek közigazgatási képességeit, a korrupciót, a kisebbségi jogokat és a
társadalmi egyenlőséggel kapcsolatos gondokat nevezte meg.
Gazdasági tekintetben a biztos szerint a tízek közül csak Ciprusról és Máltáról mondható el, hogy máris teljesítette az EU-tagság valamennyi feltételét. A többiek is működő piacgazdaságnak minősíthetők azonban, és ha az eddigiekhez hasonló elszántsággal folytatják a reformokat, ők is képesek lesznek megfelelni a versenyképességgel kapcsolatos követelményeknek.
Bulgáriát idén első ízben minősítette működő piacgazdaságnak a bizottsági jelentés, amely szerint középtávon ez az ország is minden bizonnyal megfelel majd a versenyképességi ismérveknek. Románia pedig, amely ugyancsak jó előrehaladást ért el, középtávon számíthat a működő piacgazdaság besorolásra - mondta Verheugen.
MTI - fidesz.hu