Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A technológiai fejlettségi lista első helyén az Egyesült Államok

Az osztrák sajtó a Világkereskedelmi Fórum(VF) nevű szervezet friss tanulmányára a 2005-ös globális információtechnológiai jelentésre hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Államok volt technológiai téren 2005-ben a vezető hatalom, megelőzve az egy évvel korában még listavezető Szingapúrt. Dánia korábbi 4. helyérő előre lépett a harmadikra, majd Izland, Finnország, Kanada, Tajvan és Svédország következik.


Dátum: 2006-03-28 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:51.563120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VF elsősorban olyan szempontokat tart szem előtt a technológiai rangsor kialakításához, mint például a képzési ráfordítások az adott országban vagy a vállalatalapítások feltételrendszere, mennyire kedvezőek ezek, mennyire dinamikus az innovációs kultúra fejlődése, mennyire nyitott a gazdaság az új technológiák bevezetésére. Az évente kiadott tanulmányban rendre a vezető tízes csoportban van Svájc. Az európai országok között Szerbia áll ezen listán a leghátul, világviszonylatban pedig, tavaly, Etiópia. Németország és Ausztria annak 17. és 18. helyét foglalja csak el, az előbbi több hellyel hátrébb csúszott 2004-hez képest - derül ki az osztrák sajtójelentésekből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek