Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bevált és eredményes a járulékcsökkentés

A luxusbaloldal megint kísérletet tesz arra, hogy a tényekkel folytasson reménytelen vitát. A járulékcsökkentés az előző polgári kormány idején bevált, jól működő megoldás: új munkahelyek jöttek létre.


Dátum: 2006-03-28 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:51.850704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új polgári kormány ugyanezt a megoldást alkalmazza 2006-tól is, hiszen a gazdasági élet szereplői is - ahogy a Gazdasági Konzultáció során kifejtették - ezt várják tőlünk, ezt tartják jó megoldásnak. Az MSZP nem hallgatja meg a magyar vállalkozókat, nem egyszer ellenük cselekszik. Magyarországon olyan gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amely nemcsak a munkát állítja középpontba, hanem azokat is, akik tömegével képesek új munkahelyeket teremteni. Ők a hazai kis- és középvállalkozások százezrei, akik csak akkor képesek érdemben bővíteni a munkahelyek számát, ha az állam nem vonja el túlzott mértékben megtermelt jövedelmeiket, és nem terheli őket fölösleges adminisztrációval. Ezért 2006. július 1-jétől a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra csökkentjük a munkát terhelő adót, a járulékterhek mértékét. Ezzel önmagában mintegy kétszázezer új munkahely létrejöttét segítjük elő. A Fidesz a gazdasági szereplőkkel, a vállalkozókkal összefogva új munkahelyeket teremt!

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek