Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

OVB-elnök: nem lehet garantálni a voksolás tisztaságát

Nem lehet garantálni a választások tisztaságát a borítékos módszerrel - nyilatkozta Rytkó Emília a Napi Ásznak.


Dátum: 2006-03-28 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:52.144692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már 2002-ben lehetett hallani különféle szavazatmanipulációs módszerekről, mint például a láncszavazásról. Ennek lényege: a lefizetett szavazó az üres borítékot dob az urnába, a szavazólapot elviszi és átadja lefizetőjének, aki úgy tölti ki, ahogy akarja. Ez választási csalás, de a mértéke nem mérhető fel, hiszen csak egy üres boríték utalhat rá az urnában.

A Fidesz szerint a 2002-es országgyűlési választásokon kilencezer üres borítékot találtak a szavazatszámlálók.

Mi az akadálya a borítékos rendszer megváltoztatásának?

Kétharmados törvényt kellene módosítani, ami nem a mi feladatunk. Én sem örülök a jelenlegi módszernek, ugyanis csak a boríték 25 millió forintba kerül fordulónként - közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Bizottság elnöke, aki hozzátette: nem tudják garantálni a törvényességet, kizárólag a törvényes formai követelményeket tudják teljesíteni.

Figyelemre méltóak a borítékos rendszert övező aggályok, nyitottak vagyunk az egyeztetésre a következő országgyűlés pártjaival, ami után meg is szavaznánk a szükséges törvénymódosítást - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A Fidesz sem híve a már csak Fehéroroszországban, Izraelben és Szlovákiában használatos voksolási módszernek. Pártunk minden lépést támogat, ami a választási csalást megelőzi - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, hozzátéve: örülnének, ha a jelenlegi rendszer még az idei választások előtt megváltozna.

Forrás: Napi Ász

Kapcsolódó elemek