Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A koszovói ENSZ-alkalmazottak nem látogathatják a gyanús lokálokat

A koszovói ENSZ-kormányzat (UNMIK) arra figyelmeztette alkalmazottait, hogy kerüljék az olyan koszovói éttermeket és szórakozóhelyeket, amelyeket a misszió leánykereskedelemmel és prostitúcióval hoz kapcsolatba.


Dátum: 2006-03-28 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:55.762146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belgrádi székhelyű koszovói koordinációs központ rádiója kedden adott hírt róla, hogy birtokába jutott az UNMIK biztonsági osztályának körlevele, amely felsorol 151 ilyen koszovói lokált és éttermet: 61 közülük Prizrenben, 22 Pecben, illetve Pristinában, 21 Gnjilanében, 11 Urosevacban, kilenc pedig Kosovska Mitrovicában található. Az UNMIK szerint szigorú fegyelmi eljárás, akár a misszióból való kizárás vár azokra, akikre ilyen létesítményekben bukkannak rá ellenőrzéskor, mivel az ENSZ-alkalmazottak kapcsolattartása a prostituáltakkal és bűnözőkkel komoly mértékben aláássa a misszió tekintélyét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek