Kurd tüntetők összecsaptak a török rendőrökkel
Megölt kurd lázadók tüntetésén mintegy kétezer résztvevő összecsapott kedden török rendőrökkel a főleg kurdok lakta délkeleti országrész székhelyén, és ezekben az összetűzésekben megsebesült legalább nyolc ember.
Dátum: 2006-03-28 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:57.231919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A török biztonsági erők egy hét végi hadműveletben megölték a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) szakadár lázadószervezet 14 emberét. Közülük négyet Diyarbakirban temettek el kedden, és a szertartáson mintegy kétezer ember vett részt. A PKK zászlait lengették, és Abdullah Öcalan bebörtönzött lázadóvezér képét vitték a kezükben. A demonstrálók közül több fiatal benzines palackkal és kővel dobálta meg a páncélozott járműveken kivonult rendfenntartókat, betörte hivatalok ablakát, üzletek kirakatát. Rohamrendőrök gumibottal és könnygáz bevetésével próbálták megfékezni őket, de ennek hatására a többi tüntető is bekapcsolódott a közelharcba, és a hatóságoknak erősítést kellett hívniuk más területekről - jelentette egy török televízió.
A tüntetők később felborítottak és felgyújtottak két rendőrautót, és lángra lobbantottak egy bankfiókot is. Az Anadolu félhivatalos hazai hírügynökség arról számolt be, hogy az összecsapásokban megsebesült öt rendőr - egy súlyosan - és három török újságíró. Egyes források szerint öt, mások szerint 23 tüntetőt őrizetbe vettek. Több hónapja nem volt ilyen heves összecsapás kurdok és a török hatóságok között.
Szintén összecsaptak rendőrök és mintegy 3000 kurd tüntető a Földközi-tenger partjához közeli Adanában, ahol jelentős kurd kisebbség él, és ahol a hétvégén megölt lázadók közül egynek a temetését tartották meg. E városban is több tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok.
MTI - fidesz.hu