Lengyelország állami energiaóriást hoz létre
Lengyelországban új energiaóriást hoznak létre. A PGE nemzeti energiaipari csoportban három konszernt egyesítenek: a PSE energiaszolgáltatót, a ZEDO energiaipari csoportot, három áram- és hőerőművel, valamint a BOT áramszállító céget. Ugyanakkor kisebb dél- és kelet-lengyel cégeket is beolvasztanak a PGE-be.
Dátum: 2006-03-28 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:57.517411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel a spanyol Endesa konszern kénytelen lesz üres kézzel távozni Lengyelországból. Az Endesa a lengyel államtól a ZEDO 85 százalékát akarta megvenni, az ügylet értékét több mint 250 millió euróra becsülték. A lengyel kormánynak azonban kétségei voltak az ügylettel kapcsolatban, miután a német E.ON februárban átvételi ajánlatot tett az Endesára, mivel így a lengyel cég végső soron német kézbe került volna.
MTI - fidesz.hu