Hallgatniuk kellett volna a szocialistáknak a Fideszre
Végre a Medgyessy-Gyurcsány-kormány felismerte a magyar emberek érdekeit, és a lakások felújítása, illetve a kisebb javítási szolgáltatások esetében élni kíván az ÁFA-csökkentés lehetőségével.
Dátum: 2006-03-28 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:57.848705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a Medgyessy-Gyurcsány-kormány korábban támogatta volna a Fidesz Otthonteremtés Plusz programját, akkor nem csupán a lakásfelújítás, de a szociális célú lakásépítés esetében is igénybe lehetne venni a kedvezményes ÁFA-kulcsot, sőt, már április 1-jétől olcsóbban lehetne lakást építeni, otthonhoz jutni. Gyurcsány Ferenc azonban nemet mondott a Fidesz javaslatára, és így az otthonra vágyó családokat bünteti.
A kormány azon döntése pedig, hogy a házi betegápolás ÁFÁ-ját kívánja 5 százalékra "csökkenteni" egyszerűen értelmetlen. Ezt a szolgáltatást ugyanis ma egyáltalán nem is terheli forgalmi adó.
Tállai András,
a Fidesz adócsökkentési programszóvivője
fidesz.hu