Orbán Viktor: Nem egyszerűen csak kormányváltást akarunk
Nem egyszerűen kormányváltást akarunk, nekünk valójában egy gondolkodásmóddal van bajunk - mondta Orbán Viktor kedden Veszprémben, a szabadtéri nagygyűlés mintegy kétezer résztvevője előtt.
Dátum: 2006-03-28 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:58.757228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nekünk komoly céljaink vannak, s mi egy más lelkületű Magyarországot szeretnénk látni magunk körül 2006. április 9-e után" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Hozzátette: "vagyis mi nem egyszerűen kormányváltást, hanem új gazdaságot, új államot és új politikát akarunk".
"Képesnek érezzük magunkat arra, hogy ne csak kormányt váltsunk, hanem egy új magyar gazdaságot építsünk föl" - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Orbán Viktor szerint új gazdaságra van szükség, mert "Magyarországon ma 455 ezer embernek nincs semmilyen állása, és 300 ezer ember pedig csak hébe-hóba jut megélhetést nyújtó munkalehetőséghez".
A Fidesz elnöke szerint "a magyarok úgy érzik, hogy a munka és a jólét elvált egymástól". "A magyar gazdaság nem épülhet spekulációra, nekünk egy munkaközpontú, munkára épülő magyar gazdaságra van szükségünk" - jelentette ki Orbán Viktor. Rámutatott arra is, hogy nap mint nap sok százezer magyar kis- és középvállalkozó küzd "a talpon maradásáért, a túléléséért". Szerinte olyan magyar gazdaság kell, amely "nem csak a külföldieknek ad siker lehetőséget". Megjegyezte: egy új gazdaságban, az új Széchenyi-terv lehetőséget ad a kis- és középvállalkozóknak "nem csak arra, hogy sikeresek legyenek, hanem arra is, hogy munkát tudjanak adni a többi embernek".
Orbán Viktor szerint "új államra is szükségünk van", mert "a mai magyar állam nem szolidáris velünk". Mint mondta: a villany, a gáz, a gyógyszer, a közlekedés árát a magyar állam határozza meg, de "számíthatunk-e mi ma a magyar államra, amikor ezeket a döntéseket meghozza?" Az ellenzéki politikus szerint az állam nem áll a választópolgárok oldalára, hanem inkább "átmegy a túlsó oldalra, összeáll a nemzetközi nagytőkével és azért, hogy ők luxusprofitot tehessenek zsebre, az ötödik és a hatodik bőrt is lehúzzák a magyarokról".
"Ennek véget akarunk vetni, ezért nekünk egy új, a magyarokkal szolidáris magyar államra van szükségünk" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Szerinte Magyarországot "vissza kell fordítani, és a 21. század felé kell irányítani a lépéseket, de előtte lesz még egy kínos kérdésünk: hol a pénz?" Hozzátette: "hol az a sok száz, meg ezer milliárd forint, amit az elmúlt években felvettek, mert Magyarországon nem látszik".
Orbán Viktor szerint nem szolidáris velünk a magyar állam azért sem, mert "el akarja adni az utolsó magyar közvagyont is, el akarja adni a magyar egészségügyet". A kórházakat privatizálni akarják, "elkészültek a terveik, hogy fizetőssé tegyék a magyar egészségügyet". Közölte: az első magyar magánkórházban egy mandulaműtét 300 ezer forintba kerül.
"Hogy lesz a magyaroknak pénzük arra, hogy egy fizetős egészségügy keretén belül meggyógyíttassák magukat?" - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, hozzátéve: ki kell mondani, "a magyar egészségügy nem eladó". Megjegyezte: Mikola Istvánnak "kell őrt állnia a kapuba, ami a magyar egészségügyhöz vezet és neki kell megvédeni a kórházakat és a magyar egészségügyet".
Orbán Viktor szerint az új magyar állam "épüljön két eszmére: a sikerre és a szolidaritásra. Hozzátette: "siker, lehetőség, szolidaritás és segítség, ezt várjuk az új magyar államtól". Az új magyar állam azonban maradjon továbbra is köztársaság - jegyezte meg a Fidesz elnöke.
"Ezt azért kell elmondanunk, mert azt látom, hogy meg akarják velünk szemben védeni a köztársaságot" - hangsúlyozta, majd arra emlékeztetett, hogy a 80-as évek végén, a 90-es évek elején "mi harcoltunk a köztársaságért, mi akartunk az oroszoktól mentes szabad, független Magyarországot". "Nem úgy volt az akkor, hogy mikor mi köztársaságot, nemzeti függetlenséget, meg szabadságot akartunk, akkor ők a népköztársaságot védték?" "Nem ők mondták, hogy a többpártrendszernek még nem jött el az ideje?" - tette hozzá Orbán Viktor.
A veszprémi nagygyűlés szónoka szerint a magyaroknak minden politikai vita ellenére is "vannak közös nemzeti céljaik, csak ezeket nem a pártideológia hátsó udvarában kell keresni", mert szerinte azok mélyebben vannak, "a magyar élet mélyén". Mint mondta, a magyar emberek ugyanazt akarják, pártállásra való tekintet nélkül: munkát, otthont és családot. Mint mondta, a munka nem jobb- vagy baloldali kérdés, "okos ember nem csak az egyik kezével dolgozik".
Orbán Viktor hangsúlyozta: otthonra sem csak a szocialistáknak van szükségük, s a család sem csak a polgári, keresztény értékrendet valló embereknek fontos. "Higgyék el a szocialisták is azt szeretnék, ha a napi munka után szeretet, meg nyugalom fogadná őket otthon a családban" - tette hozzá.
"Ezért én hiszek abban, hogy van nemzetegyesítő program: munka, otthon, család" - mondta Orbán Viktor.
MTI - fidesz.hu