Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénteken ül össze a nemzetbiztonsági bizottság

Kövér László péntekre összehívta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli ülését, hogy a testület tagjai bővebb tájékoztatást kapjanak arról az információról, miszerint külföldi bűnözői csoportok a választási nagygyűléseken robbantásokra készülnek.


Dátum: 2006-03-28 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:29:59.347260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság fideszes elnöke ezt kedden Szolnokon jelentette be, a választási fóruma előtt, sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az ülés sikere érdekében Kiss Péter kancellária miniszter és a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói mellett meghívta Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének elnökét is.

Kövér László megjegyezte: meglepőnek tartja, hogy ugyanakkor Juhász Ferenc nem tartja szükségesnek a nemzetbiztonsági kabinet összehívását, de reméli, felülvizsgálja majd álláspontját, hiszen korábban ennél kisebb jelentőségű ügyekben is üléseztek.

Nincsenek kétségeim afelől, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok és a magyar rendvédelmi szervek mindent megtesznek a demokráciára leselkedő esetleges veszély kiküszöbölésére, a tervezett bűncselekmények megelőzésére, mégis szeretném, ha a bizottsági ülésen ezekről szót tudnánk ejteni - szögezte a politikus.

Hozzátette: bárki is áll ezeknek a fenyegető információknak a hátterében, félelmet akar kelteni, megingatni az embereknek a demokrácia és közrend szilárdságba vetett hitét.

Az MSZP és a Fidesz híveit egyaránt arra kérte a politikus, hogy minél többen menjenek el pártjuk hétvégi választási nagygyűlésére és részvételükkel tegyenek hitet a demokrácia stabilitása mellett.

Demokrácia annyit tesz, mint nem félni - idézte Bibó István egyik közismert kijelentését. Az MTI kérdésére - miszerint ha ő értesült volna elsőként az információról a közvélemény elé tárta volna-e? - a volt titokminiszter azt mondta, nem volt döntési helyzetben, a hírt bejelentő Gyurcsány Ferenc pedig nyilván kellően mérlegelte ezt a kérdést.

Amikor ma reggel találkoztam Tóth Andrással, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkárral, és tájékoztatott a partnerszolgálati információról, az "a kormányhoz közel álló Népszabadságban és az MTI-n keresztül már napvilágot látott" - jegyezte meg.

Tóth András sajnálkozását fejezte ki az információ kiszivárogtatása miatt, én pedig sok sikert kívántam neki ahhoz, "hogy sikerüljön felfedni a kiszivárgás mechanizmusát, forrását" - fűzte hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek