Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harkányban járt Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint a polgári erők ma sokkal erősebbek és elszántabbak, mint valaha, és várhatóan jobb eredményt érnek el az önkormányzati választáson, mint azt sokan gondolnák. A polgári kormány miniszterelnöke Harkányban Bédy István újra induló polgármester, valamint a képviselőjelöltjeinek választási fórumán szólalt fel.


Dátum: 2002-10-09 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:26.824929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Személyes tapasztalataira támaszkodva Orbán Viktor azt mondta: a polgári összefogás jelöltjei vidéken összességében jól állnak, a nagyvárosokban enyhe szocialista fölény mutatkozik, Budapesten pedig minden lehetséges. A jelenlegi kormány politikájára hivatkozva azt hangoztatta, "nem kizárt, hogy a fővárosban is nyerni fogunk, mert a pénzen vett szavazatokért az emberek előbb-utóbb benyújtják a számlát".- Addig is nyugodtan, bátran, az összefogást szem előtt tartva kell dolgoznunk - húzta alá.

A polgári kormányfő szavai szerint az önkormányzati választási sikerhez elsősorban derűs jókedvre, önbecsülésre és önbizalomra van szükség. Hangsúlyozta: kellő önbecsüléssel és emelt fővel lehet és kell is vállalni az elmúlt négy év eredményeit. A kormány egy gyarapodó, sikeres, és bizakodó ország ügyeit adta át a következő vezetésnek. Úgy vélte: önbizalmat adhat a szavazóknak, hogy a polgári, nemzeti, érzelmű emberek összetartása, szervezettsége és elszántsága még sohasem volt ilyen erős, mint az országgyűlési választásokat követően.

Orbán Viktor emlékeztetett rá: mindössze 1500 szavazaton múlt, hogy Magyarország nem az előző négy év által kijelölt irányba haladjon tovább, ezért az önkormányzati választásokon minden voksra szükség lesz, mert egyetlen szavazat is eldöntheti egy térség, egy település sorsát, jövőjét. Megjegyezte, hogy áprilisban megjelentek magukat jobboldali gondolkodásúnak, értékrendűnek tartó szervezetek, és lecsippentettek 3,5 százalékot a polgári táborból, melyet "hónuk alá csaptak és átvitték a szocialistákhoz".

- Nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást, egy a tábor, egy a zászló - mondta.

- Az a fontos, hogy eldöntsük, milyen jövőt szeretnénk, mert ahhoz mindenki hozzáigazíthatja személyes terveit. Ha ezt az új kormányzatnak nem sikerül világosan, érthetően elmagyarázni, nem mozdulnak a gazdasági szereplők és a 2003-as böjti szelek igen hidegek lesznek - hangoztatta. Úgy ítélte meg, a magyar gazdaságot öt hónapja nem kormányozzák, ezért rossz állapotban van, és a közelmúltban megfigyelhető folyamatok kísértetiesen emlékeztetnek arra az 1994-es időszakra, mely után a Bokros-csomag következett. Orbán Viktor a kampánnyal kapcsolatban elmondta: várható, hogy a szocialisták az áprilisinál is negatívabb hadjáratot folytatnak majd, melyben megpróbálják lejáratni a polgári oldal polgármester- és képviselőjelöltjeit. - Senkinek sem szabad adósa maradni, de viszonozni csak tartással, emelt fővel lehet, mert ellenkező esetben olyanná válunk, mint ők - szögezte le.

Bethlen István egykori miniszterelnök szavait idézve azt mondta: "gyűlöletből élhet egy kormány, de a nemzet csak szeretetből élhet". Orbán Viktor beszédében kitért a polgári körök tevékenységére is. Megítélése szerint nem a pártpolitika, hanem ezen csoportosulások köré épülhet majd az a nemzeti egység, "amelyre mindannyiunknak szüksége van".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek