Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Finnországban tárgyal Sólyom László köztársasági elnök

A finn vezetőkkel tárgyal szerdán Sólyom László köztársasági elnök, aki a hét elején Észtországban tett látogatását követően érkezett Helsinkibe. A köztársasági elnök Tarja Halonen államfővel, Matti Vanhanen miniszterelnökkel és Paavo Lipponen parlamenti elnökkel folytat megbeszélést.


Dátum: 2006-03-29 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:03.017141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kétoldalú kapcsolatokon és az európai uniós kérdéseken túl várhatóan a finnugor együttműködésről és a környezet védelmét különösen szívükön viselő államfők, a "zöld elnökök" informális hálózatáról folytat eszmecserét Sólyom László köztársasági elnök finnországi hivatalos állami látogatása során.

A köztársasági elnök Tarja Halonen államfővel, Matti Vanhanen miniszterelnökkel és Paavo Lipponen parlamenti elnökkel folytat megbeszélést. A helsinki városvezetők kíséretében megkoszorúzza a Hősök keresztjét és a finn függetlenség atyjaként tisztelt államférfi-hadvezér, Carl Gustaf Mannerheim marsall sírját is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek