Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vártnál szerényebb a Kadima sikere Izraelben

Izraelben a szavazatok 99 százalékának összeszámlálása alapján a győztes Kadima 28, elsőszámú szövetségese, a Munkapárt 20 képviselői helyet kap a 120 fős Kneszetben.


Dátum: 2006-03-29 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:03.990426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazatok 99,5 százalékának összeszámlálása után 28 parlamenti hellyel az Ehud Olmert vezette Kadima nyerte meg az izraeli választásokat, bár győzelme ellenére a közvélemény-kutatások 36-37 mandátumához képest jóval szerényebb sikert könyvelhet el magának. Az Amir Perec-féle Munkapárt húsz helyet szerzett a 120 ülőhelyes Knesszetben.

A harmadik legnagyobb erőt 13 hellyel a keleti zsidók vallásos pártja képezi. A mostanáig kormányzó, 2003-ban 38 mandátumot szerző Likud teljesen összeomlott, mindössze 11 képviselője lesz a Kneszetben, a közvélemény elutasította a Saronnal és a gázai kivonulással szembeszálló lázadókat. A választások nagy meglepetése a Nyugdíjasok Pártja hét mandátummal, és Avigdor Lieberman jobboldali Izrael a Hazánk nevű pártja 17 mandátummal.

Várhatóan hamarosan balközép kormányt alakíthat a legnagyobb pártot vezető Ehud Olmert, mivel az eredmények alapján 62 tagú többséget szerzett a balközép tömb, míg a jobboldali pártok együtt 51 képviselőre számíthatnak.

A választásokon Izrael történetének legalacsonyabb részvételét mérték. A jogosultaknak csak 63,2 százaléka ment el szavazni, ami jóval alatta marad a 2001-es eddigi rekordnak, a 67,8 százaléknak.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek