Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gazprom 30 százalékra akarja növelni részesedését az európai földgázpiacon

Az orosz Gazprom a jelenlegi 25 százalékról 30-ra akarja növelni részesedését az európai földgázpiacon - írta szerdai számában a Vedomosti orosz napilap. Az orosz gázmonopólium egyebek mellett tárolókban, a kiskereskedelmi hálózatban, valamint erőművekben kíván részesedést szerezni.


Dátum: 2006-03-29 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:11.738314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világ legnagyobb gázipari csoportjánál korábban azt jelezték, arra törekszenek, hogy megtartsák részesedésüket a növekvő európai piacon, s elsősorban Ázsiában, illetve az Egyesült Államokban akarnak terjeszkedni a folyékony földgáz szállítások növelése révén. Az orosz lap értesülése szerint a Gazprom illetékesei az új gázszállítási szerződések tárgyalásakor fel fogják vetni egyebek mellett Nagy-Britanniában, Belgiumban, Hollandiában, és

Franciaországban, hogy részesedést szerezhessenek a gázkereskedelemben.

A Gazprom korábban jelezte, hogy részt akar venni a magyar stratégiai gáztároló megépítésére és üzemeltetésére szóló pályázaton. Ezen egyébként a Mol gázüzletágát megvásároló E.ON is indulni kíván. A Mol e hónap végén zárja le végleg a Földgázellátó és

Földgáztároló eladását az E.ON-nak. Alekszandr Medvegyev, az orosz monopólium cégvezetési alelnöke szerint az E.ON a Földgázellátón, a Földgáztárolón és az E.ON Hungarián is kész osztozni a Gazprommal, cserében a jamal-nyenyecföldi Juzsno-Russzkoje lelőhely kiaknázásában való részesedésért, s az erről szóló megállapodást áprilisban írják alá. A Mol egyébként a Panrusgaz magyar-orosz kereskedőcégben meglévő 45 százalékos részesedését is eladja az E.ON-nak, és ehhez a társtulajdonos Gazprom hozzájárulására van szükség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek