Nyolcéves rekordon az állástalanok száma
A 2005. december és 2006. február közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 883 ezer, a munkanélkülieké 327 ezer fő volt - tudatta a KSH. A munkanélküliségi ráta 7,8 százalékosra emelkedett. A Fidesz szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány képtelen volt javítani a munkaerőpiaci helyzeten, sőt rontott rajta. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége felháborítónak tartja a helyzetet.
Dátum: 2006-03-29 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:12.684096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A foglalkoztatottak száma is csökkent
A 2005. november és 2006. január közötti időszakban 7,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma 3 millió 898 ezer, a munkanélkülieké 318 ezer volt.
Egy évvel korábban, 2004 december és 2005 február között 3 millió 877 ezer embert foglalkoztattak, a munkanélküliek száma 286 ezret tett ki, a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt.
A munkanélküliek 19,9 százaléka a 15 és 24 év közötti korosztályból kerül ki. A munkanélküliek 45,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,1 hónapnak felelt meg.
Varga Mihály (Fidesz) az MNO-nak úgy nyilatkozott: a KSH adatai szerint a Gyurcsány-kormány hivatali ideje alatt 31 ezer 600 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma.
Csődöt mondott a luxusbaloldal kormányának gazdaságpolitikája
Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy csődöt mondott a luxusbaloldal kormányának gazdaságpolitikája - reagált közleményében Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője kiemeli, "a Medgyessy-Gyurcsány-kormány négy év alatt képtelen volt javítani a munkaerőpiaci helyzeten, sőt elhibázott intézkedéseivel csak rontott rajta". A fideszes politikus hozzáteszi: a kormány cinikusan most is megígéri azt, amit eddig sem tudott teljesíteni, a 400 ezer új munkahelyet.
Van bizonyítottan bevált módszer a probléma kezelésére, amelynek végrehajtása az új, polgári kormányra vár: 2006. július 1-jétől a jelenlegi 29 százalékról 19 százalékra csökkentjük a munkát terhelő adót, a járulékterhek mértékét, ezzel önmagában mintegy kétszázezer új munkahely létrejöttét segítjük elő, valamint a szürkegazdaság kifehérítését - hangsúlyozza Selmeczi Gabriella.
Felháborodott a MOSZ
A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége felháborítónak tartja, hogy a munkanélküliségi ráta az elmúlt négy év alatt évről-évre nőtt, és a KSH legújabb foglalkoztatási adatai szerinti 7,8 százalékos ráta több mint 2,5 százalékponttal haladja meg a 2002-es értéket - írja a fidesz.hu. A közlemény szerint nem valósult meg Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-es ígérete, és négy év alatt nem nőtt 400 ezerrel a munkahelyek száma. Az érdekképviselet azt is kifogásolja, hogy még ma is csak az EU szintjének 10 százalékát teszi ki a foglalkoztatási eszközökre fordított GDP részarány. A MOSZ ezért az új kormánytól elvárja, hogy a meglehetősen alacsony, 56 százalékos magyar átlagos foglalkoztatási szint emelése érdekében ne csak a szólamokat hangoztasson, hanem valós lépéseket is tegyen az EU 64 százalékos foglalkoztatási szintjének elérésére, és a négy éves ciklus alatt teremtsen legalább 500 ezer új munkahelyet.
MNO - fidesz.hu