Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonhat párt és mozgalom indul a csehországi választáson

Huszonhat párt és mozgalom indul a június 2-ra és 3-ra kiírt csehországi képviselőházi választáson - jelentette be a központi választási bizottság, miután kedden lejárt a jelölőlisták hivatalos leadásának határideje.


Dátum: 2006-03-29 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:13.676780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csehországban összesen mintegy száz politikai szervezet működik. Az indulók száma idén hárommal alacsonyabb, mint a legutóbbi, 2002-es képviselőházi választáson. Mind a 14 választókerületben (megyében) 18 szervezet állított jelöltlistát, míg a többiek csak bizonyos régiókban indulnak. Csehországban a képviselőházi választáson csak a pártok vagy politikai mozgalmak állíthatnak jelölteket, egyéni indulás nem lehetséges.

A legutóbbi felmérések szerint a mai parlament öt pártja közül négy - Cseh Szociáldemokrata Párt, Polgári Demokratikus Párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt - minden valószínűség szerint újra bejut a képviselőházba, míg a Szabadság Unió-Demokratikus Uniót várhatóan a Zöldek Pártja váltja fel. Az uniósok támogatottsága már két-három éve alig egy százalék, míg a zöldeké néhány hónapja meghaladja a bejutáshoz szükséges öt százalékot. Hasonló helyzetben volt azonban 2002-ben a Nyugdíjasok Pártja, de végül is nem jutott be a parlamentbe.

A leadott jelöltlisták alapján valószínű, hogy a 200 tagú parlamenti alsóházban az eddigi képviselőknek csak mintegy a fele tudja megtartani mandátumát, tehát sok lesz az új honatya. Megfigyelők szerint az újak között várhatóan sok lesz az olyan személyiség, aki korábban a regionális politikában volt aktív. Általában elmondható, hogy a jelöltek között kevés a nő, s még kevesebb van közülük választható helyen.

A választások esélyese az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt, amelyet a felmérések szerint a megkérdezettek mintegy 26-28 százaléka támogat. Szorosan mögötte van a Cseh Szociáldemokrata Párt, amelynek támogatottsága két-három százalékkal alacsonyabb. Megfigyelők szerint a két párt egyike fogja megnyerni a választást, mert a többiek támogatottsága jóval alacsonyabb.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek