Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koalíciós válság Romániában

Valóságos koalíciós válság alakult ki a román belpolitikában, miután a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács (CNSAS) tagjai a koalíciós pártok korábbi megegyezése ellenére nem Constantin Ticu Dumitrescut, hanem Corneliu Turianut választották a testület elnökévé.


Dátum: 2006-03-29 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:20.135528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bomba azért robbant, mert ismételten bebizonyosodni látszik: a kormánykoalíció pártjai (liberálisok-PNL, demokraták-PD, Romániai Magyar Demokrata Szövetség-RMDSZ, konzervatívok-PC) között a "háttérben" még sincs egyetértés. Korábban a kormány parlamenti többségét alkotó erők közösen támogatták a CNSAS elnöki posztjára a 78 éves, nagy hírnévnek örvendő Dumitrescut. A keddi titkos szavazáskor a bizottság tagjainak többsége azonban nagy meglepetésre a sokak által kétes politikai erkölcsű Corneliu Turianura, a PD jelöltjére adta a voksát. A szavazás eredményéből azonnal kikövetkeztethető volt, hogy a Traian Basescu államfőt korábban győzelemre juttató Demokrata Párt fogott össze ebben az ügyben az ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a nacionalista Nagy-Románia Párttal (PRM).

A bizottság új összetételét nemrég fogadta el a román parlament két háza. A hatéves mandátummal felruházott átvilágító testületnek tizenegy tagja van: egy-egy személyt javasolhatott az államelnök és a kormányfő, míg a többi kilencet a politikai pártok jelölték. Az államfő Dragos Petrescu történészt jelölte, a liberálisok pedig Claudiu Secasiut, aki tagja volt a régi CNSAS korábbi vezető tanácsának is. Mircea Dinescu költőtől a demokraták az utolsó pillanatban megvonták bizalmukat, a liberálisok jelöltjeként azonban folytathatja vizsgálati munkáját. Dinescu helyett a demokraták Corneliu Turianut javasolták, aki Dan Lazeával együtt lett a Demokrata Párt küldötte. Az RMDSZ ismét Csendes Lászlót támogatta, a Nagy-Románia Párt pedig Constantin Buchetet. A Szociáldemokrata Párt Cazimir Ionescut, Florian Chitescut és Ioana Dobrescut delegálta a CNSAS vezető tanácsába.

A "tizenegyek" szerdai első ülésükön titkosan szavaztak arról, ki legyen az elnökük, ennek eredményeként egyetlen szavazattal Corneliu Turianu kerekedett felül Dumitrescun. Ugyancsak egy vokson múlt, hogy az RMDSZ által javasolt Csendes László nem lett a tanács titkára, a tisztséget a Nagy-Románia Párt (PRM) által támogatott Constantin Buchetnek szavazták meg.

Dumitrescu szerint Traian Basescu áll az "árulás" mögött, mivel - mint állítja - az államfő nem akarja, hogy fény derüljön a kommunista rendszer egykori titkosszolgálatával, a Securitatéval együttműködők kilétére. Ticu-Dumitrescu szerint a titkosszolgálatok érdekeit is veszélyeztette volna, ha ő kerül az elnöki tisztségbe. A liberálisok a demokraták árulását látják a szavazás eredményében.

A liberális Tariceanu miniszterelnök csalódásának adott hangot a szavazás után, és abban látja a megoldást, ha Corneliu Turianu lemondana. A kormányfő szerint a Dumitrescu ellen szavazók egyértelműen a volt Securitatéval kapcsolatos igazság elfedését akarják. Ez a szavazás újfent a koalíció hitelességét és egységét veszélyezteti - vélekedett Tariceanu. Az RMDSZ ugyancsak a koalíción belüli szószegésként értékeli az esetet.

A Kínában tartózkodó Basescu cáfolta a román médiának, hogy bármilyen köze lenne a történtekhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek