Vizsgálatot a szigetvári gyógyfürdő ügyében!
Önkormányzati vizsgálatot sürget a szigetvári gyógyfürdőberuházás kapcsán a térség fideszes országgyűlési képviselője, Pichler Imre, mert szerinte fennáll a gyanú, hogy jogszabálysértések történtek a fejlesztéssel összefüggésben.
Dátum: 2006-03-29 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:23.328614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szeretném, ha a szigetvári önkormányzat vizsgálatot folytatna az építkezés körülményeinek tisztázására annak érdekében, hogy a város számára fontos beruházás szabályos eljárással, minél előbb megvalósuljon - mondta a politikus szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Pichler Imre, aki Szigetvár körzetének képviselőjelöltje is, hozzátette: az ügyészség ismeretlen tettes ellen, nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával már eljárást indított az ügyben. Az információt az MTI érdeklődésére a Baranya Megyei Főügyészség megerősítette.
A képviselő utalt rá, hogy a szigetvári önkormányzat mintegy 1.300 ember egyidejű pihenését, szórakozását szolgáló, két medencés gyógyfürdőt képzel el a régi strand területén, az építkezés 830 millió forintos költségének jelentős részét banki hitelből fedezné.
A város 2004. júniusban szerződött a lebonyolító, majd az év szeptemberben a kivitelező céggel. A munkálatokat 2005. áprilisában kellett volna befejezni, a sorozatos csúszások miatt a szerződéseket többször módosították.
A legutóbbi módosítás szerint az építkezés idén júniusban fejeződik be, készültségi foka azonban csak 36-37 százalékos, így kevés az esély, hogy a komplexum akkorra átadható lesz - mutatott rá Pichler Imre, majd hozzátette: a vállalkozó jelenleg tartozik a maximálisan kiszabható, 300 millió forint kötbérrel, az összeg ellentételezéseként 157 millió forint értékű többletmunkát ajánlott fel.
A képviselő tájékoztatása szerint időközben kiderült, hogy a fővállalkozó nem rendelkezik a kötbér fedezetével. Emellett Paizs József szocialista polgármester úgy írta alá vele a szerződést, hogy a cég egyetlen bankgarancia nyilatkozatot sem csatolt, sőt, nem biztosította a teljesítési garanciaként megállapított 51 millió forint letétet sem.
Pichler Imre úgy vélte: mindez jelentős kárt okozott az önkormányzatnak, és komoly veszteséget jelent munkahelyteremtés szempontjából is, hiszen a gyógyfürdő már most sokaknak biztosítana állást egy olyan térségben, ahol a munkanélküliség 27 százalékos.
Tusnádi Tamás fideszes szigetvári önkormányzati képviselő a szabálytalanságok lehetséges okaira vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta, hogy személyes összefonódásokat sejt az ügy hátterében.
MTI - fidesz.hu