Megkezdődtek a pakisztáni parlamenti választások
Pakisztánban csütörtökön megkezdődtek a parlamenti választások: a szavazók a 342 törvényhozási mandátum sorsáról döntenek, s a voksolás nyomán polgári kormánynak adhatja át helyét a jelenlegi, Pervez Musaraff tábornok-elnök vezette katonai kormányzat.
Dátum: 2002-10-10 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:28.643698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Musaraff - aki 1999-ben vértelen puccsal került hatalomra, s azóta gyakorolta a hatalmat, 2001 óta köztársasági elnökként is - heves bírálatokat kapott ellenzékétől és külföldről is, hogy a választások befolyásolásával az őt mindenben kiszolgáló törvényhozást akar létrehozni, a vele szövetséges iszlám pártok segítségével. A terrorellenes háborúban az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesévé előlépett tábornok ígéretet tett, hogy a teljes végrehajtó hatalmat a majdani kormányfőnek adja át. Azonban megtartja "felügyeleti" jogköreit és jogát a parlament feloszlatására. Idén április 30-án népszavazás döntött Musaraff elnöki hivatali idejének további öt évre történő meghosszabbításáról.
A közép-európai idő szerint délután kettőig nyitva tartó csaknem 64 ezer választókörletben a lakosság csaknem fele, vagyis 72 millió szavazásra jogosult választópolgár adhatja le voksát, s a parlamenti mandátumok mellett négy tartományi törvényhozás képviselői helyeiről is döntenek. Az iszlám törvényhozás 342 parlamenti helyéért, illetve a 728 tartományi mandátumért - ez az elektori testület dönt a szenátusi mandátumokról - összesen 7054 jelölt verseng. Az első eredmények a késő esti órákban, esetleg csak péntek hajnalban várhatóak.
Pakisztánban legutóbb 1997-ben tartottak választásokat, akkor a részvételi arány igen csekély, mindössze 36 százalék körüli volt.
Az iszlám köztársaságban a törvényhozó hatalmat a kétkamarás parlament gyakorolja. A felsőházban 87, a helyi tartományi törvényhozások által hat évre választott szenátor ül, egyharmaduk kétévente cserélődik.
Musarraf júliusban elnöki rendelettel korlátozta választási ellenfelei lehetőségeit a kormányfői tisztség elnyerésében: a dokumentum szerint nem lehet miniszterelnök az a személy, aki megelőzően már két kormányfői megbízatást kapott, akár kitöltötte mandátumát, akár nem. A rendelet a két rivális, Navaz Sarif és Benazir Bhutto ellen irányul, minthogy az 1988 és 1999 közötti időszakban mindketten két-két alkalommal álltak a pakisztáni kormány élén. Szakértők szerint a két rivális közül Bhutto asszonynak különösen nagy esélyei lennének Musarraf hatalmának megszorongatására, mivel az önkéntes száműzetésben élő politikusnőnek és pártjának, a Pakisztáni Néppártnak töretlen hazai népszerűsége.
MTI - fidesz.hu