Több mint ötszáz személyt tartóztattak le Minszkben
Több mint ötszáz személyt vettek őrizetbe az elmúlt időben Minszkben engedély nélkül tartott ellenzéki tüntetések során - közölte szerdán Pjotr Miklasevics fehérorosz főügyész, aki szerint az ügyészség akár hat évi börtönnel sújtható bűncselekmény miatt készül vádat emelni Alekszandr Kozulin letartóztatott ellenzéki vezető ellen.
Dátum: 2006-03-29 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:24.891320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Miklasevics a fehérorosz fővárosban újságíróknak elmondta, a március 19-25. között (a fehérorosz elnökválasztás hivatalos eredménye miatt szervezett) ellenzéki megmozdulások során őrizetbe vett több mint félezer személy közül 288-at tíznapos elzárásra, 112-t pedig 15 napos elzárásra ítéltek, míg 53 fiatalkorút elengedtek.
Az őrizetbe vettek közül 21 külföldi állampolgár: 7 ukrán, 6 lengyel, 4 orosz, 2 grúz, valamint egy-egy litván és kanadai. Szerdáig négy külföldit kitoloncoltak, tizennégyet 3-15 napos elzárásra ítéltek; kiskorú lengyel állampolgárokat a lengyel külképviseleten keresztül hazajuttattak, Pavel Seremet orosz újságírót pedig szabadon bocsátották.
Emberi jogi szervezetek szerint a fehérorosz hatóságok mintegy kétszer több embert vettek őrizetbe a főügyész által közöltnél.
Miklasevics további bírósági eljárásokat ígért az ellenzéki aktivistákkal szemben, megjegyezve: fontolgatják, hogy Alekszandr Milinkevics ellenzéki vezető ellen vádat emelnek tüntetések szervezése miatt. Ez a kihágás 15 napos elzárással büntethető.
Ennél sokkal súlyosabb börtönbüntetés fenyeget egy másik ellenzéki vezetőt, a múlt szombaton elfogott Alekszandr Kozulint. Miklasevics közölte: az ügyészség garázdaság, illetve a közrendet súlyosan sértő csoportos rendezvény szervezése vagy abban való részvétel miatt szerdán hivatalosan vádat emel Kozulin ellen. Az első bűncselekményért hat évig terjedő, a másodikért három évig terjedő szabadságvesztés róható ki.
Milinkevics és Kozulin egyaránt a hivatalban lévő Alekszandr Lukasenko államfő kihívójaként indult a fehérorosz elnökválasztáson. Kettejük közül Milinkevics számított az esélyesebbnek, ám a hivatalos adatok szerint a szavazatok mindössze 6 százalékát szerezte meg a vitatott tisztaságú voksoláson, amelyen a tekintélyuralmi kormányzási módszereiről ismert Lukasenkót a voksok 83 százalékával újraválasztották. A hivatalos eredmény miatt napokon át ellenzékiek ezrei tüntettek Minszk főterén, a megmozdulásoknak a rendőrség vetett véget.
MTI - fidesz.hu