Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli parlamenti ülés a láncszavazás miatt?

A láncszavazás kiküszöbölését célzó törvénymódosítás érdekében - az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésének függvényében - rendkívüli parlamenti ülés megtartását kezdeményezi a jövő hétre a négy parlamenti párt az Országgyűlés elnökénél.


Dátum: 2006-03-29 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:26.341225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről a tíz országos listát állító párt képviselői döntöttek azon az ülésen, amelyet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kezdeményezett a témában. Mint ismeretes: a múlt hétvégén a 2002-es választásokat illetően több sajtóorgánum is hasonló jellegű, a szocialista párthoz köthető visszaélésről számolt be.

A rendkívüli ülés összehívását Rogán Antal, a Fidesz szóvivője vetette fel a megbeszélésen, amely az MSZP kezdeményezésére sajtónyilvános volt. Rogán Antal elmondta: a probléma egyedüli megnyugtató megoldása a törvénymódosítás lenne, mivel azt az OVB állásfoglalása csupán felületi szinten kezelné. A Fidesz készen áll arra, hogy a parlament rendkívüli ülésén a szükséges törvénymódosításokat megszavazza - tette hozzá.

Rogán Antal a Fidesz alternatív szavazatszámláló rendszeréről szólva azt mondta: ha az MSZP-nek 2002-ben szabad volt ilyet működtetnie, akkor 2006-ban meg kell engedni másoknak is.

Szekeres Imre (MSZP) a Fidesz által felvetett problémákat jogosnak tartja, ám szerinte érvényt kell szerezni annak a tilalomnak is, amely arra vonatkozik, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjai adathordozó és -közvetítő készülékeket nem használhatnak.

Szigeti Péter az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke a törvényhozó hatalom felelősségét hangsúlyozva azon a véleményen volt, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülése "jobb lenne", mint ha az OVB próbálna megoldást találni az ügyre.

Horn Gábor (SZDSZ) jelezte: pártja ugyancsak támogatja a rendkívüli parlamenti ülés összehívásának gondolatát.

Herényi Károly (MDF) úgy véli, akkor járnak el helyesen, ha kezdeményezik Szili Katalinnál az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását jövő hétre, és gondoskodnak a módosított jogszabályok azonnali kihirdetéséről.

Szekeres Imre (MSZP) szerint csak abban az esetben forduljanak a parlamenthez, ha az OVB nem képes az ügyet megnyugtató módon rendezni.

Szigeti Péter OVB-elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a választási bizottság csütörtökön fogja megtárgyalni a témához kapcsolódó beadványokat.

Az OVB arról is határozni fog, hogy a külföldi szavazóhelyeken a következő hét végén kezdődő parlamenti választások függvényében hozhat-e még döntést az Országgyűlés a törvénymódosításról.

Az OVB dönt a pártok javaslatairól is, amelyek között szerepel, hogy a választási csalások megakadályozása érdekében a szavazólapokat mindkét oldalon hivatalos pecséttel jelöljék meg az urnába helyezés előtt, ne használjanak borítékokat, ne lehessen kivinni a szavazóhelyiségből a szavazólapokat, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjai ne használhassanak jeltovábbító eszközt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek